Szobormásolás Svájcban

Tavaly és tavaly előtt 10-10 napot töltöttem Svájcban, az olasz határhoz közeli Maloja faluban. A ,,műtermem" egy kiállítóteremként működő épület, ami anglikán templom volt, amit a család megkapott 100 évre, és ahol bőven volt hely, mégsem ideális az alkotáshoz, mert túristák keresték föl rendszeresen. Két másolatot készítettem egy Trubeczkoj által mintázott szoborról. Giovanni Segantini olasz származású svájci impresszionista festőt ábrázolja. A festő leszármazottai kértek fel erre a munkára, és Segantini unokája még egy kisméretű másolatot is kért.

Az első két évben elkészültek a szilikon negatívok és az ezekhez tartozó gipsz formák, és az első szobormásolat. Az idei évre maradt a második elkészítése, a két másolat festése, és a kis szobor mintázása. (Tavaly írtam egy hírt az akkori munkámról.)

A második másolat jelentősen könnyebben és gyorsabban készült el, mint az első, annak ellenére, hogy voltak nehézségek. Váratlan volt, hogy az egyik helyiségben tárolt nagy méretű szilikon negatívot megtalált egy (vagy több) egér, és kitartó munkával a negatív szélét körben megrágta, illetve minden olyan részt, ahol vékony volt a szilikon. Ezzel sok részletet megsemmisített, beleértve fontos illesztési pontokat is. Az egerek számára a szilikon nem étel, rengeteg szilikon darabkát hagyott maga után. Valószínűleg pusztán élvezetből rágta a szilikont, nekem viszont jóval kevésbé volt élvezetes helyreállítani az általa okozott károkat.

A gipsz szoborrészleteknek lehetőleg fél cm-es pontossággal kellett illeszkednie egymáshoz, emiatt nagyon sokat kellett a gipsz részek széleit reszelni, és rengetegszer összepróbálni. Az ragasztás előtti ideiglenes illesztésekhez a tábori körülmények miatt be kellett vetni mindent helyben található anyagot: botokat, agyagot, hogy a darabok ne dőljenek el, súlyozásként köveket, akár gipszes zacskót is.

Az eredeti gipsz szobrot valamivel átfestették, amitől sajátos, szürkés-narancsos színűvé vált. A kísérletek során arra jutottam, hogy valószínűleg lenolajjal kenték át, majd shell-lakkal. A két másolattal ugyanezt tettem én is.

A második másolat után következett a kisméretű szobor készítése, amit agyagból mintáztam. Sokat segített, hogy addigra már olyan sokat láttam az eredeti szobrot a legkülönfélébb nézetből, hogy a vonásait úgy ismertem, mint a tenyerem. A szobroknál szokásos eljárás szerint a biztonságos égetés miatt, a szobrot hosszában félbevágtam, és kivájtam a belsejét, majd összeragasztottam a két felet. Ha nem így tettem volna, égetés közben jó eséllyel szétrobbant volna a kemencében a keletkező gőztől, ami a vastag agyagon át nem tud távozni. A hazaindulásomig a szobor nem száradt meg, csak a teljes száradás után hozza majd el valaki. A nagyon pici részletek egy részét száraz állapotban fogom kialakítani, majd kiégetem, visszaküldöm.

A meleg időjárással nagy szerencsém volt az előző két évben ugyanúgy, ahogyan idén is, ugyanis Svájcban, a hegyekben nyáron is eshet a hó. Szerencsére nem esett sokat, meglehetősen meleg volt, a munka szempontjából (és a lehetőségekhez képest) ideális volt.

Az idei évben sikerült eljutnom a St. Moritz-ban levő Segantini Museumba, és élőben láttam a festményeit. A könyvek szerint Segantini a képei egy részét egy sajátos, pointilista stílushoz hasonló módon festette: színes vonalakat húzott egymás mellé, ami azt a hatást eredményezi, hogy a végleges szín az ember szemében jön létre. A képeit élőben látva, a nyomok alapján olyan, mintha ennél sokkal izgalmasabb módon festett volna. Legalábbis a főművén (triptichon), és több késői képén. Messze nincs annyi tapasztalatom festésben, mint kerámiában, ezért az itt következők csak laikus benyomásnak. Fehér (gesso?) alaprétegben vannak plasztikus vonalak láthatóan tudatos rendszer szerint, például a kép egy adott pontja (Nap) felé mutat az ég összes vonala. Ez a formakövető tónusozásra emlékeztető felület a kép szerves részét képezi. A fehér réteg megkötése után olajfestékkel festett rá vékonyan, vagy visszatörölte a festéket. Az eredmény egy falikárpitokra, gobleinekre emlékeztető, vibráló, érdekes hatás, ami a festő levelei alapján tudatos célja volt. Érdekes, hogy az így készült kép egyáltalán nem olajfestés-szerű, de mégis ,,jól áll" a festménynek. Ezzel a módszerrel a hegyek, fák és az ég például remekül festhetőek. A füves részek már nehézkesebbnek hatnak, főleg, ha apró részletek és hasonló tónusú színek vannak. A felhők kifejezetten problémásak, mert nehéznek és ,,tömörnek" (szilárdnak) tűnnek, nem felhőszerűnek. Rendkívül sajnálatos, hogy Segantini fiatalon meghalt, mert biztosan fejlesztette volna még a technikát, ami még így, kísérleti stádiumában is rendkívül izgalmas.

A két másolat elkészültével egy családi viszály végére lehetett pontot tenni; az eredeti szobrot megkapja a múzeum, a két másolatot pedig a család két ága, akik eddig azon vitatkoztak, hogy melyiküké legyen a szobor. Sikerélménynek könyveltem el, hogy ezt a sok kihívást nyújtó szobrászi munkát a család véleménye szerint is jól teljesítettem.