Tanulmány a futurizmus és a fasizmus kapcsolatáról

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramja keretében végzett művészetelméleti kutatás anyagából jelent meg tanulmány a Kommentár folyóiratban „Fasiszta dinamizmus” címmel. A tanulmány a politikai futurizmus és a fasizmus közötti kapcsolat elemzésén keresztül vizsgálja a politika esztétizálásának jelenségét. A futurizmus és a fasizmus többféle kapcsolódásáról van szó: az ardito-futurizmusról (Mario Carli), a politikai futurizmusról (Filippo Tommaso Marinetti) és a reakciós futurizmusról (Vincenzo Fani Ciotti). A tanulmány bevezetője a következőképpen helyezi kontextusba a témát:

„a fasiszta futurizmus különböző típusaiban az eszmék olyan repeszszilánkjait tanulmányozzuk, amelyek a modern tömegtársadalom robbanásszerű keletkezéséből származtak. Ehhez pedig keresve sem találhatnánk alkalmasabb lelőhelyet az első világháború utáni Olaszországnál.”

Amellett, hogy a tanulmány eddig hazánkban ismeretlen irányzatokat mutat be (az archeofuturizmust előlegező reakciós futurizmus mindenképpen ilyen), a politika fasiszta esztétizálát példázó esettanulmányként is olvasható. A szövegben előkerülnek olyan források is, amelyek meggyőzően szemléltetik a fasiszták politikai autonómiához fűződő ellentmondásos viszányát. E tekintetben a legfontosabb Mussolini azon publicisztikája, amely a futurista arditókkal és a politizáló művészekkel szemben jellegzetes esztétizáló retorikával „védi meg” a politika autonómiáját a következő szavakkal:

„a politika a legfőbb művészet, a művészetek művészete, az isteni a művészetek között, mert a legösszetettebb, élő anyaggal dolgozik: az emberrel.”

A „Fasiszta dinamizmus” című tanulmány lehetővé teszi, hogy árnyaltabb képet nyerjünk a hatalom és a művészet kapcsolatáról, de hozzájárul az ún. „fasiszta mozaik” elemeinek részletesebb megismeréséhez is, hangsúlyozva a fasiszta mozgalom ideológiai és szociológiai változatosságát.