Lajtos Nóra: Tarlón hagyott idő (vers)

*

1.

Nagyanyám irkákkal a táskájában

a tanyáról járt be a faluba.

Korán indult, hogy előtte a friss gomolyát

elvigye a gyógyszerész-kisasszonynak,

aki még túrót, tejfölt és vajat is rendelt.

Cserébe a Pallas Lexikonból olvashatott

az iskolából hazafelé menet egy fél órát.

Télen a Köselyen csúszkált, akkor még

voltak fagyok. Mára már a hideget is

elvitte a tarlón hagyott idő.

Dédnagyanyámnak három nap alatt kellett

elhagynia a tanyát, félárván maradt

két gyermekével. Amikor odahagyta a házat,

úgy érezte, mintha rászakadt volna az összes

gerenda. Nagyanyám még látta, amint

megcsókolta sírva az ajtófélfát.

Nem nézett vissza soha többé.

2.

A szekéren a mosóteknő zötykölődött.

Látta, vagy inkább képzelte, amint

benne a lepedő felpúposodik, majd

visszahull a vízbe. Elsimul. Csak az ő

aggodalma nem tudott elcsitulni, hullámokat

tajtékzottak benne az emlékek: a mezítlábas

homok-kor, a hétkrajcáros szegénység.

Nagyanyám tehénfejéskor népdalokat

énekelt, fehér volt a hangja is olyankor.

3.

Nagyanyám felolvas a gyógyszerész-

kisasszonynak a Nagy Lexikonból.

Megvan mind a tizenhat kötete.

Az árvarekettye olyan növény,

amelynek ágai hajlósak, nem szúrósak.

„Nálunk csak Fiume környékén terem.”

4.

A faluban utcák torlaszolják el

a tanyáról ismert messzeséget.

A kerítéseken belül kutyaugatás hallik;

rávicsorít az este a csillagokra, s mint

nagyanyám kontytűje, beleszúr a múlt

a gomolyacsöpögős jelenbe, jövőbe.