Esemény

2022-09-12 18:00:00

Boldogságos Szűz Mária Szent Neve templom (Villány - 7773 Villány, Mathiász János utca 3.)

Templomi koncert Villányban

A Budapesti Fesztiválzenekar számára különösen fontos a közösségépítés. Az elmúlt több mint harminc évben a zenekar és közönsége nagy, zeneszerető családdá nőtte ki magát, amely folyamatosan bővül, és együtt éli át az évek során megszületett egység erejét.

2011-ben alakult meg a Budapesti Fesztiválzenekar autentikus barokk hangszereken játszó régizenei együttese, amelynek produkciói meghatározó részét képezik a zenekar évadának és közösségi tevékenységének is. S mi illene a barokk zenéhez jobban, mint egy templom szellemisége, hangulata és akusztikája? Templomi koncertsorozatukat 2014 nyarán indították útjára, azóta katolikus, református és evangélikus közösségeket is felkerestek. Legelső hangversenyüket a budapesti Deák téri templomban adtuk; országjárásuk alatt sok helyen megfordultak Pannonhalmától Soltvadkerten át Sellyéig, sőt egy kis erdélyi faluig, Kaplonyig is eljutottak.

A programsorozat az első másfél évben Bach kantátáira épült; a repertoár később további barokk zeneszerzők műveivel és új műfajokkal bővült. A Fesztiválzenekar örömmel ápolja ezt a nagy múltú zenei tradíciót, és boldogan osztja meg az arra nyitottakkal.

MŰSOR
Claudio Monteverdi: Exulta filia Sion, SV 303

Francesco Turini: E tanto tempo hormai

Nicolaus Bruhns: Mein Herz ist bereit

Johann Sebastian Bach: Liebster Gott, wenn werd ich sterben?, BWV 8

ELŐADÓK
Kalafszky Adriána - szoprán
Gavodi Zoltán - alt
Mészáros Péter - tenor
Cser Krisztián - basszus

A Budapesti Fesztiválzenekar Barokk együttese
Vezető: Lesták-Bedő Eszter

https://bfz.hu/hu/programkezelo-oldal/202223/templomi-koncert-222309/202209121800/?