Tér - Idő feszületén

Vesho - Farkas Zoltán: Tér – idő feszületén

Fáradtan,

szitálva pereg az idő...

A létezés ösvényt vág

a jelen peremén,

patakokban folyik a

földből a láva vér,

gőzölgő húsának ködében

megőszül a napfény.

Az elmúlás csatlósa

a változás romból köröttem,

formát bontanak szeretteim,

s én még mindig lélegzem.

Tér-idő feszületén

az életet túléltem,

Isten szomorú magányát érzem,

az időtlenségben.

***

Üressé nemesülve

Menekülő csillagködökön át

térsz meg hozzám,

összeraklak emlékeimből

szilánkos énjeimből,

a gondolat rezgései

megszorozzák az érzést..

s hiányod oly fájdalommá lobban...

- energiahulláma átcsap Isten arcán -

bolygónyi könnycsepp hull

hirtelen atomnyi aurává szelídülsz,

képpé és érzelemmé épülsz bennem,

ott bolyongsz tenyerem

nasca-vonal labirintusában.

Nincsenek mélységek s távolságok,

meggörbítem a gondolatot,

üressé nemesülve

megértem a mulandóságot.

Festmény: Csontváry Kosztka Tivadar - Magányos cédrus