Hír

2021-11-22 11:12:00

Budapest

Törőcsik Mari és a Nemzeti Színház - fotókiállítás

Törőcsik Mari negyven éven át volt a Nemzeti Színház tagja. Szerepfotók, jelmezek és dokumentumok idézik ezeket az évtizedeket Nemzeti Színház nagyszabású kiállításán.

„Én a Nemzeti Színházba léptem be főiskolásként, és onnan fogok meghalni” – nyilatkozta Törőcsik Mari, aki 1958 és 1979, majd 2002 és 2021 között volt a Nemzeti Színház művésze. Büszkén emlegette, hogy a 2002-ben megnyíló új Nemzeti társulatába elsőként őt szerződtette Schwajda György igazgató.

„Szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém. Most már, hatvan év színpad után talán hét-nyolc is. Amikor a véletlen, a csillagok állása, a jóisten tudja, mi által elrepül az előadás. Mindig mindent meg kell tenni, hogy ez megtörténjen, de nincs rá garancia, hogy ez az ember életében akár egyetlenegyszer is összejön. Ritka kincs… Nem azt kérdezem, tudom-e úgy, mint más, még további ezer jó színész. Én azt kérdezem, tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom. Tudom-e úgy, hogy ezért érdemes még engem választani, csakis engem. Itt kell a bátorság, sokszor vakmerőség, és itt kell az önkontroll is…”

A hatvan színpadi évből a Nemzetiben töltött negyven esztendő több mint hatvan előadását idézik fotók – mások mellett Keleti Éva, Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt képei –, jelmezek és dokumentumok a Nemzeti Színház kiállításán. A „Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom”  című kiállítás megnyitója 2021. november 22-én volt, a tárlat Udvaros Dorottya színművész és Koltai Lajos filmrendező-operatőr gondolataival nyílt meg.

A kiállítás kurátora: Kornya István

Munkatársak: Eöri Szabó Zsolt, Flament Krisztina, Kovács Karolina