Kornya István 2019

színházművészet

Bemutatkozás

Kornya István (Debrecen, 1971) vagyok, kulturális újságíró, szerkesztő, műfordító. A napilapos újságírói kezdetek után, 2000-től dolgozom színházakban – a Miskolci Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, 2013 óta a budapesti Nemzeti Színházban. 2013-tól a Nemzeti Színház lapjának, a Nemzeti Magazinnak vagyok a főszerkesztője, a teátrum kiadványainak a szerkesztője, művészeti műhelyének tagja. Az újságíró munka mellett fordítottam regényt, történelmi munkát, útikönyvet, készítettem színházi albumot, szerkesztettem a Kossuth rádió felkérésére hangjátékot.

Az ösztöndíj ideje alatt a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház történetét tervezem feldolgozni, amely intézmény tevékenysége több szempontból is modellértékű. A kisebbségi kultúrát szolgálja, és nemcsak az anyaországban, hanem nemzetközi színtéren is sikeres. Minden ízében saját közösségéből nőtt ki, és lett jelentős kortárs művészeti műhely. Színházi kultúrát teremtett ott, ahol korábban nem volt. Fontosnak tartom megvizsgálni, milyen társadalmi, kulturális és etnikai viszonyok között működött az elmúlt 25 évben ez az intézmény.

Iskolák

Miskolci Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-04-25 17:47:00

Hír

2002. március 15-én nyílt meg az új Nemzeti Színház. 165 év után ekkor kapott végleges és valóban a Nemzetinek szánt épületet az ország elsőszámú teátruma. A húsz évvel ezelőtt eseményekre az épület születését és a nyitóelőadást bemutató kiállítással emlékezik meg a Nemzeti Színház.

2021-11-22 11:12:00

Hír

Törőcsik Mari negyven éven át volt a Nemzeti Színház tagja. Szerepfotók, jelmezek és dokumentumok idézik ezeket az évtizedeket Nemzeti Színház nagyszabású kiállításán.

2021-09-29 13:57:00

Hír

Kulisszák nélkül a címe a Csikos Sándor színművészről szóló könyvnek, amelynek bemutatója az Írók boltjában volt Kubik Anna, Tenki Réka, Csikos Sándor és a szerző, Kornya István részvételével.

2021-06-07 10:04:00

Hír

Megjelent Kornya István: Csikos Sándor - kulisszák nélkül című portré kötete. Életútinterjú - Karcagtól a szabad művészetek dotorátusáig és tovább. Pályatársak, tanítványok emlékezései Almási Éva, Tenki Réka, Kubik Anna, Lengyel György, Szakonyi Károly és sokan mások.

2021-04-29 08:13:00

Hír

Egy éve zárva vannak a színházak. Milyen szakmai és művészi, közösségi és egyéni stratégiák alakították a színháziak életét itthon, valamint az Egyesült Államokban, Németországban, Romániában és Svédországban? Ezt a témát járja körül a Nemzeti Magazin tematikus online száma.

2020-11-19 21:53:00

Hír

200 éves a Bánk bán – aktuális, érdekes, érhető? Színész, rendező, irodalmár, nyelvész, magyartanár Katona József művéről. Portréinterjú Katona Kingával. Menni vagy maradni? – trianoni színészsors... és sok más téma a Nemzeti Színház online is olvasható lapjában.

2020-08-13 07:59:00

Hír

Volt-e haszna a karanténnak? Milyen évadot tervez a Nemzeti Színház? Járvány miatt zárva – 1918, 2020. Politikus a történelem színpadán? Egy tragikus „fellépés” nyomában. Utolsó interjú Csurka Lászlóval… és sok más téma a Nemzeti Színház online is olvasható lapjában.

2020-03-03 14:55:00

Hír

Miként kapcsolható össze a színpadon az egyszerű székely Mózsi és gróf Apponyi Albert alakja? Hogyan jutunk el a határokkal szabdalt erdélyi tündérkertből az őrségi Viszák mai Tündérkertjébe? Lehetne Trianon traumája hitforrás? Kérdések és válaszok a Nemzeti Színház Trianon-darabja apropóján.

2019-11-20 11:18:00

Hír

A történelem színpada és kulisszái – Trianon színházi szemszögből. Az ember tragédiája két rendezői megközelítésben. Portréinterjú a Nemzeti társulatának Junior Prima díjasával. Mitől olimpia egy színházi, és mi nyűgözi le egy előadásban a pszichológust… olvasnivalók a Nemzeti Magazinban.