képzőművészet

Hír

2021-04-25 14:45:00

Budapest, Városmajor

Új emlékmű terve a Városmajorban

Lezárult a második világháborús áldozatok emlékművének páylázata

Kapcsolódó személyek:

Tavaly szeptemberben hirdetett pályázatot A Hegyvidéki Önkormányzat a XII. kerület második világháborús civil és katonai áldozatainak emlékéket állító szobor tervezésére. Az emlékművet az Árkay Aladár tervezte Városmajori Jézus szíve plébániatemplom mellett szeretnének felállítani, a Csaba és a Masros utca kereszteződésénél. Olyan pályaműveket vártak, amelyek szimbólumokban olyan absztrakciót jelenítenek meg, amely tágabb értelemben képviseli az érintetteket és amelyben mindenki magára ismerhet, valamint amely javaslatot ad 1156 áldozat nevének feltüntetésére is.

A pályázat országos, és nyílt volt, a novemberi határidőt időközben módosították, így a végső, februári beadási határidő után áprilisban döntött a Bírálóbizottság.

A benyújtott harminchárom pályaműből a Bírálóbizottság nyolc alkotást emelt ki, amelyek közül Mohácsi András tervét javasolták megvalósításra. A megvalósításra javasolt emlékmű két egymás mellé állított, magasba törő gránittömbből áll, amelyek felfelé elkeskenyednek, így a köztük lévő rés, a hiány szimbolikája, szélesedik, erősödik. Ez a szélesedő rés formailag a templomtorony arányára negatív formaként utal vissza.

(képek forrása: https://www.hegyvidek.hu/aktualis/hirek/masodik-vilaghaboru-xii)