irodalom, színházművészet

Esemény

2024-11-22 18:00:00

Dante, Nyitott Műhely, RS9+Vallai Kert

Vallai Napok '24

kortárs irodalmi és előadóművészeti biennále

VALLAI NAPOK '24

november 22-24.

kortárs irodalmi és előadóművészeti biennále

[vallaizni]: érezni a kortárs irodalom lüktetését és csak mondani, mondani

NOVEMBER 7. (csütörtök) NYITOTT MŰHELY

18 óra RENDHAGYÓ IRODALOMÓRA 

BAZSÁNYI SÁNDOR, irodalomtörténész rendhagyó irodalomórát tart TÉREY JÁNOS költészetéről. Közreműködik: Pál András és Horváth Julianna

NOVEMBER 22. (péntek) DANTE  (török utca 1.)

18 óra MEGNYITÓ 

                        beszédek: Nádasdy Ádám, Tallér Edina, Valcz Gyula

19 óra TÉR-IDŐ-JAM feat KORTÁRS MAGYAR

Rubik Ernő Zoltán által szervezett népszerű improvizációs formában táncosok, színészek és zenészek kerülnek véletlenszerűen kihúzott számban és időben a térbe, amit ez alkalommal kortárs magyar versek is inspirálnak. Élet és Irodalom, Jelenkor, (Ex)Symposum, Helikon, Műút, Parnasszus, Tiszatáj és a Kalligram versszerkesztői küldenek két-két verset a legkortársabból. 

közreműködik: Ádám Rita, Czakó Máté, Darvas Bence, Gőz István, Lakos Fanni, Lovas Rozi, Rozs Tamás, Rubik Ernő Zoltán, Szász Dániel, Szász Zsófi, Szabó Réka, Valcz Péter és még sokan mások

21 óra FESZTIVÁLNYITÓ HÁZIBULI élő zenével és DJ Benivel


NOVEMBER 23. (szombat) NYITOTT MŰHELY  (ráth gy. u. 4)

10 - 12:30 SAKK SZIMULTÁN Krizsán Edit nagymesterrel és a színészválogatottal

Vallai sokáig a legjobban sakkozó színész volt, háromszor verte meg szimultán helyzetben az egykori világbajnok Portisch Lajost. Vallai egy korábbi meccsét a mesternő kielemzi, majd tíz táblás szimultánt ad a színészekből, zenészekből, költőkből és írókból álló csapatnak, miközben Jordán Tamás elmesél egy pár történetet.

13:30 SZOMBATI EBÉD

Volt Vallainak egy gimnazistákból verbuvált csapata, akikkel tíz éven át minden nyáron létrehozott egy előadást a lugas alatt. Recept: kortárs irodalom, jó bor és valami finom kaja. Lögö és Gabó az Old Actorfield két sztárséfje ez utóbbiról gondoskodik.   

14:30 SZIESZTA

        Felvételek Vallairól Finta Laci fiókjából és a családi hagyatékból. Finisszázs.

16 óra SZIVERI JÁNOS előadóest (SZORCSIK KRISZTA és ZOLTÁN ÁRON)

Idén lenne 70 éves a legendás vajdasági költő, a magyar költészet kivételes alakja, akinek szenvedélyes és őszinte lírája olyan nyers erőt hordoz, mely a mai napig képes elemi erővel hatni az olvasóra. Szorcsik és Zoltán androgün kettőse itt látható harmadszor.

18:00 -19:30 KORTÁRS IRODALOM TERÁPIA    90 p

Péczely Dóra, a népszerű Szívlapát szerkesztője új területen próbálta ki magát. Exkluzív tíz fős csoporttal - a kortárs irodalom segítségével - az önismeret mélyére. Regisztrációhoz kötött. 

19 óra ÍGY ZENÉSÍTÜNK MI  (KRULIK - ROZS - DARVAS FERIKE BÁCSI)

A Makám és a Szélkiáltó alapítói, valamint a Darvas klán feje. Három nagyformátum. Három vérbeli zenész avat be bennünket, hogyan zenésítenek meg kortárs verseket ők. Mindhárman fél-fél órás koncertet adnak, amit műhely titkokkal fűszereznek.

21 óra O-PEN MÁJK

Várjuk lelkes vers-megzenésítők jelentkezését - titkar@vallai-alapitvany.com - A mikrofon szabad. 


NOVEMBER 24. (vasárnap) RS9+ VALLAI KERT (rumbach s. 9.)

10 - 20 óráig TÉREY - VERSMARATON

A Vallai Napok védjegye a közösségi versfelolvasás szeánsza. A két évvel ezelőtti nagysikerű Petri-versmaratont követően (115-en olvastunk), idén Térey János összes versének felolvasását kíséreljük meg. 1991-től 2016-ig 11 kötet, több mint 600 vers. Színészek, zenész, civilek és profik, költők, írók, tanárok és diákok, barátok, vers-szeretők részvételével. Megnyitót mond: Bazsányi Sándor, irodalomtörténész. Az első verset - Perújrafelvétel - Kemény István olvassa fel, az utolsót - Gyászhuszár - Peer Krisztián. A teret a MKE végzett és végzős látványtervezői díszítik fel Térey szellemében (koncepció: Osgyányi Zsófia, Nádor Sára, Bazsányi Sára)

kb 20 óra VALLAI-DÍJ ÁTADÓ

Díjat adni jó, ezért az átadó. Olyannak / olyanoknak, aki(k) érzik a kortárs irodalom lüktetését és mondják vagy zenélik vagy szervezik vagy teret adnak.  

Egyúttal megalakul a díj kuratóriuma (Bazsányi Sándor, Karafiáth Orsolya, Szegő János, Terék Anna, Rozs Tamás, Pál András) is, hogy két év múlva már transzparensen és nagyobb rálátással hozhassunk döntést, és ne csak a Pál Andris meg a Valcz döntse el, hogy ki kapja. Idén ez még így lesz. 

kb 20:30 TÉREY-VERSMARATON - folyt.

NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA (2016)

            Az utolsó kötet közös felolvasása. A célegyenes.

kb 21:30-től VALLAI NAPOK finiszázsa

Lassú lemorzsolódás, mégis csak vasárnap este van. A keménymaggal pedig éjfélkor felköszöntjük Vallai Pétert, aki 1946. november 25-én született, és tölti be (ki) a 78-ikat. Két év múlva találkozunk. Akkor lenne nyolcvan. Szervezés indul.