Hír

2022-08-16 11:34:00

Zalavár - Művelődési ház, Magyar Rádió, Balatonföldvár, Balatonszepezd, Kapolcs

Zenekar négy kézre

Zenekari művek "oda-vissza"

A közönségépítő programunk négy részből álló sorozatának utolsó előadása április 2-án hangzott el a Zalavári Művelődési Központban zenekari művek átiratait bemutatva. A műsorban hallható volt Saint-Saens Haláltánc; Debussy Két tánc, Két Nocturne, Egy faun délutánja; és Gershwin Kék rapszódia című művei. Az egyre növekvő számú közönség lelkes fogadtatása mellett a folytatás iránt érdeklődők is jól tükrözik a sorozat sikerét. Noha a jelen körülmények ismét nem kedveznek az ilyen típusú intézmények működésének, mégis sikerült megoldást találni a 2022-2023 évadban egy újabb sorozat létrehozására.

Ennek a műsornak egy része Schubert és Debussy aktuális évfordulói okán 2022. május 2-án rögzítésre került a Magyar Rádió Kunigunda utcai stúdiójában is. Bár ez a felvétel egy korábbi időpontban lett volna eredetileg, egy bizarr bombariadónak köszönhetően került erre az időpontra. Ennek ellenére így is jelentős közönség volt kíváncsi a speciális műsorra.

A további koncertek már a nyári időszakra estek Balaton körüli településeken. Az első Balatonföldváron a Földvári Nyári Zenei Esték, majd Balatonszepezden egy háromnapos művészeti fesztivál és végül a Kapolcsi Művészetek Völgye fesztivál keretében. Ezekre az alkalmakra a műsor fő vonala olyan művekre épült, amelyek eredetileg négykezes formában íródtak, azonban zenekari változataik váltak igazán népszerűvé. Az élő szóban elhangzó ismertetőkkel kiegészített műsor minden alkalommal nagy sikert aratott.