Bezzeg Gyula 2021
film- és fotóművészet
Bemutatkozás
Szenttamáson, Vajdaságban születtem és itt is nőttem fel. Tanulmányaimat az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar filozófia szakán végeztem. Kamasz korom óta népzenével foglalkozom, s ez meghatározó változásokat és lehetőségeket hozott az életemben. Többek között ennek köszönhetem azt is, hogy megismerkedhettem a fotográfiával. Gion Nándor regényei ösztönöztek arra, hogy fényképezőgépet vegyek a kezembe. Már akkor tudtam, hogy az emberábrázolás érdekel, de sokáig rejtve maradt számomra, hogy az emberi sorsok az ami igazán foglalkoztat. A dokumentarista fotográfia új terep számomra és akkor cseppentem bele amikor elköltöztem a szülőhazámból. Azóta az érdeklődésem középpontjában a kisebbségi lét mint olyan és azon belül a vajdasági magyar határontúliság áll. Jelenlegi munkámban a vajdasági és a volt jugoszláviai magyar szórvány települések egyházközségeiben szolgálatot teljesítő papsággal és a parókián tevékenykedő hívők alázatos munkájával foglalkozom. Munkám fókuszában papjaink közösségmegtartó tevékenysége áll, amiről a hétköznapi ember nagyon keveset tud, és egyáltalán nem jut el hozzá információ arról a láthatatlan munkáról, amit ők végeznek. A készülő sorozat a Csendes bástyák címet viseli.
Iskolák
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2022-04-26 19:13:00
Hír
Megjelent Oláh K. Tamás Kifulladás után című verseskötete. A kötetet Bezzeg Gyula illusztrálta.
2022-04-12 19:29:00
Hír
A táncháztalálkozó alkalmából a Fonó gondozásában megjelent Sőregi Anna első szólólemeze Széki versek címmel.
2021-12-27 23:38:00
Hír
Zsúnyi atya rendszeresen szervez kézműves foglalkozásokat az alsós hittanosoknak. A különlegessége ennek a foglalkozásnak az, hogy a felsős diákok foglalkoznak az alsósokkal, nem pedig a felnőttek.
2021-12-18 20:38:00
Hír
Vajdaságban három Lurkóház működik azzal a céllal, hogy a szegény sorsú gyermekeknek nappali tartózkodást és étkezést biztosítson.