Jónás Tamás 2018

irodalom

Bemutatkozás

(WIKIPÉDIA ALAPJÁN)
Nehéz gyermekkora volt. 4 éves koráig Csernelyben élt, majd intézetbe került testvéreivel együtt. 6 éves volt, amikor visszakerült szüleihez, majd Szombathelyre költöztek. Eleinte tévészerelő vagy pincér szeretett volna lenni. Végül gimnáziumba íratták. 16 éves kora óta jelennek meg versei. A dokk.hu mindenki által írható internetes irodalmi portál alapító szerkesztője. Több kötet szerkesztője. Az Amaro Drom és a Rádió Cmunkatársa volt. 22 évesen adta ki Cigányidők címmel írt önéletrajzi regényét, melyben a kora gyermekkora történéseit próbálja feldolgozni.
Felsőfokú tanulmányait a győri Széchenyi István Műszaki Főiskolán, az ELTE magyar szakán és A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végezte, diplomát nem szerzett. Programozóként is dolgozik, játékprogramként a Demokrácia internetes játék fűződik a nevéhez, melyben a játékosok országot, foglalkozást választhatnak és közösen segíthetik az állam fellendülését. 2002-ben Esterházy Péter adományozta Herder-ösztöndíjjal egy évet Bécsben töltött. A Szépírók Társasága szakmai és érdekvédelmi szövetség tagja.

x

Az MMA ösztöndíjának időtartama alatt a cigányság sajnos eddig hiányzó eposzának megírására vállalkoztam. Mint minden népnek az ilyen archaikus, a kultúra összeségét szintetizáló, jól előadható történet fontos összetartó lehet. Már az anyelvi tény érdekes, hogy magyar nyelven írom meg a történetet -- a munka azonnal fordítóért kiált. Nyilván először valamelyik cigány dialektus jön szóba, de mivel a cigányságnak ma már több anyaországa van, azok nyelvei is feltétlenül szóba kell, hogy kerüljenek.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2019-11-05 12:24:00

Hír

Lehet-e egy népnek több himnusza?

2019-11-03 09:58:00

Hír

A 2018-as ösztöndíjasok csoportja. Az anyagok egymással való megosztására, online eszmecserére. Gondoltam, a bemutatkozáson túl ismerkedhetünk, segíthetjük, inspirálhatjuk egymást az ösztöndíj ideje alatt és azon túl is.

2019-09-11 11:52:00

Esemény

A 19. Berlini Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon Magyországot idén Jónás Tamás költő képviseli.

2019-08-26 11:35:00

Esemény

A 3. Manus Őrkői Cigánytalálkozó részeként Jónás Tamás magyarországi író-költővel Csernátoni Loránd beszélgetett. A téma a cigány irodalom volt, ugyanakkor az Egon- és Herder-díjas költő néhány személyes vallomása mellett felolvasott verseiből.

2019-05-09 00:00:00

Esemény

Magyar könyv a Prágai Nemzetközi Könyvvásáron.

2019-01-28 08:25:00

Hír

Kazai Ági LOOPSZERDA c. sorozatának harmadik darabjaként a magyar kultúra napja alkalmából Jónás Tamás Popdal c. versével kísérletezik, amelynek a Szakadás címet adta. Kazai Ági - vocals, TC Helicon Voice Live Touch 2

2018-11-30 11:19:00

Esemény

Jónás Tamás felolvasóestje. Kereken 9 hónap után, a 45. születésnapi nagykoncert után újra a Patyolatban, most intimebb, inkább a versekre, felolvasásra fókuszáló est a megszokottan jó hangulatú, komfortos, időközben technikailag is felújított színházteremben.