Eke Angéla Zsuzsanna 2018
színházművészet
Bemutatkozás
Eke Angéla vagyok, váci születésű. Színházi tanulmányaimat az általános iskolában kezdtem Vácott, majd Budapesten a Pesti Barnabás Gimnáziumban. Érettségi után egy évig a Karaván Alapítványnál, roma gyerekek színházi előadásait segítettem elő. Földessy Margit színi stúdiójában tanultam. 2007-ben a Nemzeti Színház első stúdió osztályát indította Jordán Tamás akkori igazgató, melynek tagja lettem. Osztályvezetők: Jordán Tamás, Molnár Piroska, Benedek Miklós,Blaskó Borbála. Magas színvonalú oktatás mellett, a színház repertoárjában kisebb szerepek eljátszásával szereztem első komolyabb színpadi gyakorlataimat. 2009-ben a Színház - és Filmművészeti Egyetem színművész szak báb szakirányára felvételt nyertem. Osztályvezető tanáraim: Meczner János, Csizmadia Tibor, mesterség tanárok:Huszti Péter, Molnár Piroska, Zsótér Sándor,Horváth Csaba,Gothár Péter. Egyetemi évek alatt a színművész mesterség oktatás mellett, a tradicionális bábtechnikák teljes skáláját elsajátítottam, de mindig is az érdekelt, hogy a tradicionális alapok mentén hogyan lehetne innovatív irányba vinni a bábszínház műfaját ami jelenleg a leghatékonyabb fejlődést mutatja, prózai színházak eszköztárának egyre jellemzőbb gesztusa. Jelenleg szabadúszó színészként nyolc színházban tíz repertoáron lévő előadásban játszom, alapítója és vezetője vagyok a Nylon Group nevű kortárs felnőtt bábszínházi formációnak, ami hazai és nemzetközi független szférában többször is megmutatkozott.
2016-ban Junior Príma Primissima díjjal jutalmaztak
Kutatási témám: Tradíción nyugvó innovatív kortárs felnőtt bábszínházi műfaj az összművészeti színház jegyében
A három éves időszak elméleti majd gyakorlati kutatási tervből áll. Az elméleti síkon szerzett tanulmányok gyakorlati megvalósítása alapján, nyilvános előadások -vizuális színházi nevelési program országszerte iskolákban, - összművészeti monodráma, szóló előadás, - üzleti terv a saját művészeti brand megvalósításához.
Iskolák
Színház -és Filmművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2021-04-28 19:00:00
Esemény
Szkéné saját fejlesztésű online színházi játékában a nézők közvetlenül alakítják a történetet, melyet minden hónapban más-más színészpáros improvizációja kelt életre.
2021-04-25 14:30:00
Hír
A fülledt nyári estén játszódó Aranjuezi szép napok című Handke darab férfi főszereplője Zsótér Sándor volt, a vele párbeszédet folytató nőalakot pedig Eke Angéla keltette életre a Manna Produkció előadásában.
2020-12-22 19:00:00
Hír
A Szkéné saját fejlesztésű online színházi játékában a nézők közvetlenül alakítják a történetet, melyet minden hónapban más-más színészpáros improvizációja kelt életre. Adott két szereplő, akik minden kapcsolatot megszakították egymással, súlyos titkokat hagyva feldolgozatlanul közös múltjukban.
2019-05-30 23:58:00
Hír
Elfog/adsz címen diákoknak szánt vizuális nevelési programmal járja az ország iskoláit Eke Angéla
2019-05-30 23:31:00
Hír
Vizuális nevelési programmal látogat el osztályközösséghez Eke Angéla Junior Príma díjas színésznő és Bán Bálint, hogy megismertesse a fiatalságot a kirekesztés témakörével, az elfogadás fontosságával. Az előadás címe: Elfog/adsz.
2019-05-30 23:14:00
Hír
Eke Angéla színművész: Befektetésként kell a fiatal alkotókra gondolni, hiszen a munkájuk az egész hazai kulturális életet gazdagíthatja, és nemzetközi szinten is hatással lehet
2019-06-04 13:00:00
Esemény
Az előadás általános -és középiskolás diákok viselkedési szokásait dolgozza fel, szociális, társadalmi hátrányokból adódó kirekesztés témáját feldolgozva, fókuszáltan non verbális formában, ezzel a vizuális színházzal való megismerkedést beemelve a programba.
2019-06-03 10:10:00
Esemény
Az előadás általános -és középiskolás diákok viselkedési szokásait dolgozza fel, szociális, társadalmi hátrányokból adódó kirekesztés témáját feldolgozva, fókuszáltan non verbális formában, ezzel a vizuális színházzal való megismerkedést beemelve a programba.
2019-05-20 17:01:00
Esemény
Az előadás általános -és középiskolás diákok viselkedési szokásait dolgozza fel, szociális, társadalmi hátrányokból adódó kirekesztés témáját feldolgozva, fókuszáltan non verbális formában, ezzel a vizuális színházzal való megismerkedést beemelve a programba.