Pisnjak Atilla 2019

építőművészet

Bemutatkozás

Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosomban, a muravidéki Lendván fejeztem be, majd a Ljubljanai Egyetem művészettörténet szakán (BA) tanultam, ahol 2013-ban diplomáztam. Ugyanebben az évben felvételt nyertem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet mesterképzési szakára. Ekkor kezdtem elmélyültebben foglalkozni a Muravidék művészettörténetével, aminek köszönhetően felfigyeltem Takáts László (1880–1916) muraszombati származású építészre. Takáts életének és munkásságának a felkutatásával a 2014/2015-ös tanévben a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Program kutatói ösztöndíját is elnyertem, és a szakdolgozatomat is ebből a témából írtam. A mesterképzést 2015-ben fejeztem be, szakdolgozatom 2016-ban a Muravidéki Oktatási Alapítvány pályázatán elnyerte az év legjobb MA bölcsészettudományi szakdolgozata címet. Jelenleg kurátoraként dolgozom a lendvai Galéria-Múzeumban, ahol az intézmény képzőművészeti kiállításainak a megvalósítását és szakmai feldolgozását segítem. 2017 óta a helyi Lindua társadalomtudományi, irodalmi és képzőművészeti folyóirat főszerkesztője vagyok. Érdeklődésem középpontjában az építészet, azon belül is szűkebb pátriám épített öröksége áll, de előszeretettel foglalkozom a magyar és a nemzetközi művészettel, műemlékvédelmi kérdésekkel és a kortárs művészetelmélettel is. 

A Muravidék építészete a trianoni elcsatolást követően – leszámítva az 1941 és 1945 közötti időszakot – hosszú időre elveszítette szorosabb kapcsolatát az anyaországgal, aminek következtében az építészettörténeti írások és feldolgozások is elmaradtak. Ebből kifolyólag hiányosnak mondható a régió magyar vonatkozású építészettörténeti szakmai tudástára, amit az MMA ösztöndíja segítségével szeretnék pótolni.

Iskolák

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-07-19 12:38:00

Hír

Július 15-én a Novák Katalin, Magyarország elnökasszonya és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök jelenlétében ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a felújított Muravidéki Magyar Közösségi Ház, a lendvai a Fő utca 7. szám alatt.

2022-06-09 14:54:00

Hír

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) Könyvkiadási Bizottsága döntött az idei nemzetiségi könyvkiadási programról, illetve a muravidéki magyar kiadványok támogatására kiírt felhívásra beérkezett pályaművekről.

2022-02-09 10:27:00

Hír

Idén 150 éve született Jože Plečnik, a világhírű szlovén építész. Az emlékévév kapcsán országszerte programok, rendezvények, kiállítások várják majd az érdeklődőket. Az emlékév alkalmából Lendván egy kiadványban mutatják be a helyi építészeti és városendezési emlékeket.

2022-01-27 08:21:00

Hír

2022-ben ünnepli Lendva városa a középfokú oktatás 150 éveses jubileumát, hiszen 1872-ben nyitotta meg kapuit a polgári fiúiskola a városban. Ennek apropóján Pisnjak Atilla mutatta be az iskolaépítés történetét.

2021-10-19 07:31:00

Hír

Pisnjak Atilla „A magyar Golgota emlékhelye: az aradi Szabadság-szobor” című előadásával emlékezett meg a muravidéki magyarság az 1849. október 6-ai eseményekről.

2021-10-28 18:00:00

Esemény

Pisnjak Atilla Aquilla Jánostól Makovecz Imréig című művészettörténeti előadására vár minden kedves érdeklődőt a Magyarság Háza. Az előadásra a Bánffy Központban (Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Fő utca 32, 9220 Lendva) kerül sor.

2021-09-16 14:24:00

Hír

A békeszerződés következtében a Nyugat-Dunántúlon található Hetés tájegységet is kettéosztotta az újonnan létesített határ, így néhány ottani falu, köztük Dobronak is a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került. Ennek következtében az anyaországban maradt hetési falvak templom nélkül maradtak.

2021-07-23 08:58:00

Hír

Az 1751-ben felszentelt barokk templom a muravidéki magyarság legfontosabb szakrális épülete, amely most jelentős felújításon esik át.

2021-05-28 19:00:00

Esemény

A Lendvai Galéria és Múzeum, valamint Lendva Község tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait Bíró Ilona Hazatérés c. kiállításának megnyitójára, amely 2021. május 28-án, pénteken, 19.00 órakor lesz a lendvai zsinagógában.

2021-05-18 19:00:00

Esemény

Szeretettel meghívjuk Önöket Dare Birsa Lopott képek című kiállításának finisszázsára, amelyre május 18-án, kedden kerül sor a lendvai Zsinagóga előtti téren. A finisszázs keretein belül a Galéria-Múzeum, művészettörténésze, Pisnjak Atilla beszélget majd az alkotóval.

2021-04-15 08:37:00

Hír

A Takáts László tervezte Szent Miklós-plébániatemplom előtti térrendezés munkálataival kapcsolatosan végeztek feltárásokat a Muraszombati Területi Múzeum régészei, amikor a templom közvetlen bejárata előtt falmaradvánra bukkantak.

2021-04-06 10:46:00

Hír

Tavaly nyáron született meg a Szlovén Múzeumok Közösségénél az „Előre a múltba” című online kampány ötlete, amely keretében már a harmadik projekt is lezárult.