Jakatics-Szabó Veronika 2020

képzőművészet

Bemutatkozás

Jakatics-Szabó Veronika festőművész, művésztanár vagyok, Budapesten élek. Elsősorban festőnek tartom magam, ez az a művészeti ág amelyben a legotthonosabban mozgok és amelyben a legtöbb munkám készül(t). Képzőművészként egy teljesen egyéni, személyes motívumvilág felépítése foglalkoztat – a kifejezésmódon és az anyaghasználaton kívül számomra ez a választott motívumokban és témákban is megnyilvánul. Motívumrendszeremmel egyfajta sajátos mitológiát szeretnék kialakítani, amely individuális is és kollektív is egyszerre. Képi gondolkodásom narratív, „képpel elbeszélve”, történeteken keresztül fogalmazom meg mondanivalómat. Munkáimban a festészeti tradíció és a mai vizualitás közötti párbeszéd lehetőségeit keresem. Alkotói világom tudatosan kapcsolódik a szimbolikus, metafizikus és a szürrealista figurális festészet hagyományához; „reális” dolgokat ábrázolok úgy, hogy egyes motívumok, vagy különböző perspektívák és nézőpontok, ill. ezek ütköztetése által el is rugaszkodom a valóságtól.

Mindig is fontos volt számomra a műveimben a magyar és a közép-kelet-európai vizuális nyelv hagyománya, ill. az itt jelen lévő problémák, motívumok ábrázolása - olyan módon, hogy a munkáim bárhol, bárki (arra alkalmas befogadó) számára érthető mondanivalót fogalmazzanak meg. Motívumként legtöbbször azokat a szellemi, lelki tulajdonságokat, jelenségeket keresem amelyek csak itt, nálunk, Kelet-(Közép) Európában vannak jelen. A kortárs kelet-európai képzőművészeti karakter mibenléte, történelmi-társadalmi háttere, a benne rejlő irónia és (neo)egzisztencialista vonások foglalkoztatnak jelenleg. Ebben a témában tervezek művészeti kutatást, rajz- és festménysorozatot az elkövetkező időszakban.

Iskolák

MKE

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2023-07-19 19:19:00

Esemény

Szereplek a RAF nyári kortárs művészeti vásáron (csoportos kiállításon), 2023. júl. 13-júl. 22 között.

2023-07-19 19:08:00

Esemény

2023. 05.25-én 18 órakor tárlatvezetést tartottam a soroksári "A jövő házának lakói" c. kiállításomon.

2023-07-19 19:01:00

Hír

2023.05.11-én nyílt meg önálló kiállításom a soroksári G13 galériában. A kiállítást - amelynek címe "A jövő házának lakói" volt - Bordács Andrea művészettörténész nyitotta meg. Fellépett a megnyitón a Bettika Trió zenei formáció.

2023-04-10 00:37:00

Esemény

Szereplek egy alkotással az ARTOTEK 2023-as, "Az év műtárgya" aukcióján

2023-02-23 00:28:00

Esemény

Borkóstolóval egybekötött tárlatvezetésem a K.A.S. galériában, a Széllel szemben című kiállításon Homoky Dorka borásszal

2023-02-15 00:20:00

Esemény

Tárlatvezetéssel egybekötött szakmai beszélgetés Ébli Gáborral, Saás Kinga galériavezetővel és MOME hallgatókkal a K.A.S. galériában

2023-02-08 00:10:00

Esemény

Széllel szemben címmel nyílt önálló kiállításom a K.A.S. galériában

2022-12-14 21:51:00

Esemény

Szerepeltem egy csoportos kiállításon, amely 2022. 12. 02-án nyílt meg Budafokon. A tárlatot Nagy Zopán költő, képzőművész nyitotta meg. A kiállításon több kisképzős művésztanár munkatársam alkotásai is szerepelnek.

2022-11-15 23:01:00

Esemény

Tárlatvezetésen vettem részt mint tárlatvezető művész a Dunartcom művésztelep kiállításán 2022. nov. 12-én a szentendrei MANK galériában. A kiállítás a somorjai művésztelep gyűjteményéből egy válogatásanyagot mutat be. A kurátorok Mayer Éva és Majoros Áron, a művésztelep szervezői voltak.

2022-11-15 00:01:00

Hír

Szerepelnek munkáim a Resident Art Fair 2022-es "őszi zsongás" művészeti vásárán

2022-11-14 23:49:00

Esemény

Csoportképen szerepelek mint régi "molnáros" tanítvány Molnár Sándor életműkiállításán a Műcsarnokban

2022-07-28 01:05:00

Hír

pályáztam a 68. vásárhelyi őszi tárlatra