Kiss-Balbinat Ádám 2019

művészetelmélet

Bemutatkozás

Kiss-Balbinat Ádám
Junior Prima díjas népzenész, hegedűművész, tanár

1987-ben született Sepsiszentgyörgyön, Romániában
Zenei tanulmányait klasszikus hegedűsként Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta a Szent István Király, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában
2007-ben felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakára
2011 októberében Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság által szervezett zenetudományi konferencián vitaindító előadást tart Liszt Ferenc Magyar rapszódiáinak népzenei vonatkozásairól
2012-ben felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi hegedű szakára, ahol 2015-ben előadóművészi diplomát szerez, két évvel később pedig befejezi népi hegedű MA tanulmányait, jelenleg tanári szakdolgozatát írja
2007-ben megalapítja a népzenét és világzenét játszó Góbé zenekart, amelynek 10 éven át dalszerzője, szövegírója, énekese és hegedűse
2015 óta prímása és énekese a népzenét játszó Erdőfű zenekarnak
2015-ben a XXXII. Országos Tanulmányi Diákköri Konferencián a művészeti és művészettudományi szekció népzene tagozatában I. díjat kap, előadásának címe: Népzene Bartók hegedűduóiban
2017-ben, Mérában, az I. Kalotaszegi prímásversenyen I. díjas lett.
2017 és 2019 között a Parasztok Atmoszférában nevű konceptuális zenekar hegedűse és énekese
Több oktatási intézménynek — tk. a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, valamint az ürömi Nádor József Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek — volt hegedűtanára
2018-ban különdíjat nyer a balatonfüredi Prímásversenyen
2017 és 2020 között a csepeli Egressy Béni Református Művészeti Középiskola népi hegedű, népzeneelmélet, néprajz valamint népzenei lejegyzés tanára.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2020-03-24 21:53:00

Hír

Kiss-Balbinat Ádám egy Kárpát-medencei folklórt népszerűsítő csatornát indít, exkluzív tartalmakkal

2019-10-09 16:20:00

Hír

Mi a különbség népdal és magyar nóta között? Ki volt Bartók Béla? Mitől magyaros a Himnusz zenéje? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a hamarosan induló új YouTube csatorna