Kiss-Balbinat Ádám 2019

művészetelmélet

Bemutatkozás

Kiss-Balbinat Ádám
Junior Prima díjas népzenész, hegedűművész, tanár

1987-ben született Sepsiszentgyörgyön, Romániában
Zenei tanulmányait klasszikus hegedűsként Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta a Szent István Király, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában
2007-ben felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakára
2011 októberében Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság által szervezett zenetudományi konferencián vitaindító előadást tart Liszt Ferenc Magyar rapszódiáinak népzenei vonatkozásairól
2012-ben felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi hegedű szakára, ahol 2015-ben előadóművészi diplomát szerez, két évvel később pedig befejezi népi hegedű MA tanulmányait, jelenleg tanári szakdolgozatát írja
2007-ben megalapítja a népzenét és világzenét játszó Góbé zenekart, amelynek 10 éven át dalszerzője, szövegírója, énekese és hegedűse
2015 óta prímása és énekese a népzenét játszó Erdőfű zenekarnak
2015-ben a XXXII. Országos Tanulmányi Diákköri Konferencián a művészeti és művészettudományi szekció népzene tagozatában I. díjat kap, előadásának címe: Népzene Bartók hegedűduóiban
2017-ben, Mérában, az I. Kalotaszegi prímásversenyen I. díjas lett.
2017 és 2019 között a Parasztok Atmoszférában nevű konceptuális zenekar hegedűse és énekese
Több oktatási intézménynek — tk. a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, valamint az ürömi Nádor József Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek — volt hegedűtanára
2018-ban különdíjat nyer a balatonfüredi Prímásversenyen
2017 és 2020 között a csepeli Egressy Béni Református Művészeti Középiskola népi hegedű, népzeneelmélet, néprajz valamint népzenei lejegyzés tanára.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2021-06-07 00:00:00

Hír

1965-ben, ezen a napon indult etiópiai gyűjtőútjára Martin György és Sárosi Bálint

2021-06-04 00:00:00

Hír

75 évvel ezelőtt ezen a napon született Halmos Béla (1946-2013) népzenész, népzenekutató, pedagógus; a magyarországi hangszeres népzenei mozgalom egyik elindítója, a táncházmozgalom első prímása

2021-06-02 00:00:00

Hír

34 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Molnár István (1908-1987) táncművész, koreográfus, pedagógus, néptánckutató, a magyar színpadi néptáncművészet első koreográfus-nemzedékének kiemelkedő, iskolateremtő egyénisége

2021-05-21 00:00:00

Hír

93 évvel ezelőtt ezen a napon, május 21.-én született Borbély Jolán (1928-2018) etnográfus, pedagógus

2021-05-18 00:00:00

Hír

Egy nagy hatású műsor lassan ötven éves fordulójára

2021-05-14 00:00:00

Hír

Egészen pontosan 70 évvel ezelőtt, ezen az estén (1951. május 14-én) volt a Magyar Állami Népi Együttes Ének-, Zene- és Tánckarának első önálló bemutatója a Városi Színházban (ma Erkel Színház)

2021-05-12 00:00:00

Hír

Négy évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Vikár László (1929-2017) zenetudós, népzenekutató

2021-05-06 00:00:00

Hír

Az első budapesti táncház

2021-04-07 17:51:00

Hír

Beszélgetés Sztanó Hédivel

2021-03-31 14:18:00

Hír

Beszélgetés Kiss Ferenccel

2021-03-10 14:12:00

Hír

Beszélgetés Héra Évával

2021-02-13 14:00:00

Hír

Beszélgetés Novák Ferenccel