Bemutatkozás
2006-ban végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol Molnár Sándor volt a mesterem, kinek szellemisége nagy hatást gyakorolt rám, nemcsak a festészet, hanem annak filozófiai megközelítése és tanítása terén is. Az egyetem elvégzése óta aktív szereplője vagyok a hazai kortárs művészeti életnek, évente hozok létre egyéni kiállításokat. Mindemellett három független galériát alapítottam (mű-Vész Pince, Roham, Latarka) és következetesen szerveztem kiállításokat pályatársaimnak, generációm absztrakt művészeinek, akkor is, amikor idehaza az absztrakció mellőzött stílus volt. Ez a szervezői munkám a jelenben is tart.
2018-ban mutattam be a Tiltott absztraktok című dokumentumfilmemet, melyet elsősorban Molnár Sándor munkássága előtt tisztelegve rendeztem meg. Ezt követően külön filmben dolgoztam fel a képzőművészeti kánonból teljesen kiszorított Hortobágyi Endre élettörténetét és festészetét.
Jelen pályázatom fő témája az új festészeti művek létrehozására irányul. A kelet-európai és a magyar absztrakt festészet tradícióit vizsgálva és ennek hagyományára épülve alkotom meg képeimet. Más művészeti ágakkal, sőt tudományokkal is együttműködve, azok segítségével szín- és gesztustanulmányokat folytatok, melynek keretében e két kategória egymásra való hatását vizsgálom.
Iskolák
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Hírek, Események
2023.06.20
Hír
2023.06.07
Esemény
2023.06.21
Esemény
2023.04.14
Hír
2023.04.05
Esemény
2023.03.16
Esemény
2022.12.15
Hír
2022.12.15
Esemény