Zuh Deodáth 2018

művészetelmélet

Bemutatkozás

Alapvetően filozófia- és eszmetörténettel foglalkozom. Ezen keresztül kerültem kapcsolatba az egyetemes valamint a magyar művészettörténet és művészetelmélet kérdéseivel. Ahogyan mondani szokták, egy kutató legfeljebb három olyan terület tud kiválasztani, amelyiken otthonosan mozog. Én egyelőre kettőben, az úgynevezett fenomenológiai mozgalom filozófiájában (A kontinentális filozófia kezdetei, 2013; Edmund Husserl ismerefilozófiája, 2015), valamint a 20.századi magyar eszmetörténetben találom fel a legjobban magam (Hauser Arnold olvasókönyv, 2017).

Az eszmetörténeti téren elsődleges fókuszom a 19. és 20. század fordulóján lezajlott társadalmi változások hatása az elméletalkotásra és arra, ahogyan ez a művészetről mint a kultura egyik központi eleméről szóló diskurzust is átalakította. Ezeket a kérdéseket olyan szerzőkön keresztül vizsgálom, mint Gottfried Semper, Alois Riegl, vagy általában a bécsi művészettörténeti iskola történelemszemléletének hatása a magyar századforduló értelmiségére, különösen a Vasárnapi Kör vonzáskörében feltűnt szerzőkre (Hauser Arnoldra, Antal Frigyesre, Tonay Károlyra, Fülep Lajosra).

A jelenlegi kutatásom ugyanakkor egy sajátos kérdést tárgyal. Milyem mértékben van szüksége a művészettörténeti kutatásnak elméleti víziókra és belátásrokra? Ennek előkészítéseként pedig éppen arra koncentrálok, amiben otthonosan mozgok: azt a probllémát vizsgálom, hogy hogyan vált a művészettörténeti, vagy általában a művészeti alkotás történetével kapcsolatos diskurzus egy átfogó, a kultúra szerepéről való gondolkodás és elméletalkotás motorjává az utolsó előtti századforduló Európájában. Ez képezi az alapját annak a kismonográfiának, amelyet az ösztöndíjas periódus végén szándékozom a közönség elé tárni. A művészettörténet elméletigénye. Szerzők és irányzatok címmel.

Iskolák

ELTE BTK

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2019-09-09 20:15:00

Hír

A Magyar Filozófiai Szemle 2019/1-es számában megjelent A művészettörténetírás elméletigénye. Semper, Riegl Lukács című tanulmány. A szöveg célja, hogy bemutassa: a művészettörténeti praxis hogyan járult hozzá ahhoz, hogy a kultúra egészének működését tárgyaló filozófiai eméletek szülessenek.

2019-09-12 10:00:00

Esemény

AZ MTA Lendület Morál és Tudomány Kutatócsoportja immár harmadik alkalommal rendezi meg a magyar filozófia- és eszmetörténet szociologizáló hagyományait körüljáró konferenciáját. Most az építészetelmélet szociologizáló témáit és módszereit veszik górcső alá.

2019-05-27 09:00:00

Esemény

A műhelykonferencia egy a szocialista kockaházról szóló interdiszciplináris kötet felépítését tárgyalja és a benne szereplő tanulmányok szinopszisait tekinti át.

2018-11-28 19:00:00

Esemény

Kísérlet Makár Alajos festészeti életművének újraértékelésére. A kiállítás kurátorai, Hausmann Cecília és Zuh Deodáth Makár festővé válását tették a kiállítás középpontjává.