Bemutatkozás

Alapvetően filozófia- és eszmetörténettel foglalkozom. Ezen keresztül kerültem kapcsolatba az egyetemes valamint a magyar művészettörténet és művészetelmélet kérdéseivel. Ahogyan mondani szokták, egy kutató legfeljebb három olyan terület tud kiválasztani, amelyiken otthonosan mozog. Én egyelőre kettőben, az úgynevezett fenomenológiai mozgalom filozófiájában (A kontinentális filozófia kezdetei, 2013; Edmund Husserl ismerefilozófiája, 2015), valamint a 20.századi magyar eszmetörténetben találom fel a legjobban magam (Hauser Arnold olvasókönyv, 2017).

Az eszmetörténeti téren elsődleges fókuszom a 19. és 20. század fordulóján lezajlott társadalmi változások hatása az elméletalkotásra és arra, ahogyan ez a művészetről mint a kultura egyik központi eleméről szóló diskurzust is átalakította. Ezeket a kérdéseket olyan szerzőkön keresztül vizsgálom, mint Gottfried Semper, Alois Riegl, vagy általában a bécsi művészettörténeti iskola történelemszemléletének hatása a magyar századforduló értelmiségére, különösen a Vasárnapi Kör vonzáskörében feltűnt szerzőkre (Hauser Arnoldra, Antal Frigyesre, Tonay Károlyra, Fülep Lajosra).

A jelenlegi kutatásom ugyanakkor egy sajátos kérdést tárgyal. Milyem mértékben van szüksége a művészettörténeti kutatásnak elméleti víziókra és belátásrokra? Ennek előkészítéseként pedig éppen arra koncentrálok, amiben otthonosan mozgok: azt a probllémát vizsgálom, hogy hogyan vált a művészettörténeti, vagy általában a művészeti alkotás történetével kapcsolatos diskurzus egy átfogó, a kultúra szerepéről való gondolkodás és elméletalkotás motorjává az utolsó előtti századforduló Európájában. Ez képezi az alapját annak a kismonográfiának, amelyet az ösztöndíjas periódus végén szándékozom a közönség elé tárni. A művészettörténet elméletigénye. Szerzők és irányzatok címmel.