Komáromi Márton 2019

zeneművészet

Bemutatkozás

1980-ban születtem Budapesten. Zenei tanulmányaimat Budapesten és Miskolcon végeztem, magánének szakos diplomámat a Miskolci Zeneművészeti Főiskolán szereztem. 2003 óta tagja vagyok a Magyar Rádió Énekkarának, öt éve a Purcell Kórusnak, több évig tagja voltam a Szent Efrém Férfikarnak és az Á la carte Énekegyüttesnek.

2006 óta tenor szólistaként is tevékeny vagyok. Rendszeresen fellépek az Orfeo Zenekarral, a Szegedi Szimfonikusokkal, a Mátyás-templom Zenekarával, együtt dolgoztam többek között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Debreceni Csokonai Színház Zenekarával is. A velük való együttműködés során számos oratórium került repertoáromba, többek között Bach (pl. János-passió, Máté-passió, Karácsonyi oratórium, H-moll mise, Magnificat), Liszt (pl. Krisztus Oratórium, Koronázási mise, Esztergomi mise, Requiem, 13. Zsoltár, 23. Zsoltár), Haydn (pl. A teremtés, Az évszakok), Mozart (pl. Requiem, Litánia, Koronázási mise), Dvorak (pl. Stabat Mater), Händel (A Messiás) művei. Az oratóriumok mellett dalesteken, áriaesteken, opera-keresztmetszet előadásokon is közreműködöm.

Az MMA által kiírt ösztöndíj-pályázatra egy dal-és áriaest sorozat tervével jelentkezem, melyben az egyes előadói estéket társművészetek (pl. irodalom, fotóművészet, építőművészet) és zenei ismeretterjesztő elemek bevonásával tenném színesebbé. Célom olyan előadói estek létrehozása, melyek során a közönség a zenei élmény mellett más művészetek élményével és ismeretével is gazdagodhat. A műsortervemen szereplő barokk, klasszikus, romantikus, 20. sz.-i és kortárs zeneművek, valamint versek, műfordítások, zenei ihletésű fotósorozatok, építészeti alkotások bemutatását az egykori szalonéletet idéző közvetlen hangulatban szeretném megvalósítani. Három előadói est helyszínéül egy-egy idősek otthonát választottam, mert tapasztalatom alapján fontosnak és a művész számára is lélekemelőnek tartom a művészi élmény eljuttatását olyanoknak, akik nehezen jutnak hozzá.

Iskolák

Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-05-08 16:00:00

Esemény

Beischer-Matyó Tamás dalai mellett R. Schumann, C. Loewe, C. Franck dalai is elhangzanak

2022-04-30 11:00:00

Esemény

Magyar dalest 20. századi és kortárs szerzők műveivel. Elhangzanak Sugár Rezső, Dubrovay László, Beischer-Matyó Tamás, Orbán György dalai.

2022-04-20 20:00:00

Esemény

3 Magnificat: Vivaldi, Telemann és Bach

2022-04-14 19:00:00

Esemény

Graun, Telemann, J.S. Bach csodálatos zenéje egy passión belül

2021-12-16 19:00:00

Esemény

J. Haydn és Beethoven dalai hangzanak el, a daloknak képi aláfestést gyönyörű magyar kastélyok képei adnak Közreműködnek: Komáromi Márton, Szerdahelyi Pál - ének Dallos Erika - zongora

2021-10-22 18:30:00

Esemény

Magyar zeneszerzők magyar költők verseire komponált dalai

2021-07-15 16:00:00

Esemény

Francia romantikus és impresszionista dalok, festmények és versek egy műsorban

2021-05-09 13:32:00

Esemény

Advent és Karácsony ünnepe a jó öreg Bach mester műveivel kantáta-és oratórium áriákkal, duettekkel, táncszvit-és versenymű tételekkel, valamint kamara szonáta tételekkel

2021-04-16 19:00:00

Esemény

Robert Schumann Dichterliebe c. dalciklusa és más válogatott dalai csendülnek fel, a dalokat Csapó József beszédes fotói illusztrálják. Közreműködik: Komáromi Márton (tenor), Kerek Erzsébet (zongora)

2020-10-22 19:00:00

Hír

A koncert a járvány miatt elmarad. Az előadást a járványhelyzet javulása után bepótoljuk.

2020-08-27 19:30:00

Esemény

A műsor a nagyböjti időszaktól a Szentháromság vasárnapja utáni évközi időt öleli át. Az adott ünnepekre komponált áriák, duettek, zenekari kantáta-részletek mellett elhangzanak majd az adott ünnepek olvasmányainak részletei is.

2020-02-21 19:00:00

Esemény

"Sous le ciel de Paris" Francia dalest francia versekkel és festményekkel