Mózes Gergely 2020

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

A történetmondás, bármely történet hiteles közvetítése a filmművészet gazdag eszköztárát használva sem egyszerű feladat. A rendszerváltás tavaszán születtem, így Magyarország legújabbkori történelmével vagyok „egyidős”. Nézőpontom, érdeklődésem alakulását e közel három évtized határozta meg, talán ezért fordulok különös figyelemmel minden olyan történet felé, ami arról szól, mi történt abban az évszázadban, ami a „mi időnket” megelőzte.

Meggyőződésem, hogy előtörténetünk szereplőinek történelmi meghatározottságát, emberi mivoltát  megismerve, gyakorta példaértékű történeteiket felkutatva alakíthatjuk emberi arcúvá jövőnket, s válhatunk hiteles, egymásért felelős alkotóvá magunk is. Számomra a filmkészítés ad lehetőséget arra, hogy tegyek valamit a még elérhető történetek közvetítésére, sorsok felmutatására kortársaim s az utánam jövők számára.

A Kaposvári Egyetem Művészeti Karán és a Budapesti Metropolitan Egyetemen a filmalkotás gyakorlatát tanultam, az Utrecht University-n és az ELTE-én film- és bölcsészettudományi tanulmányokat folytattam. Filmes tanulóéveimben igyekeztem minél több részterületen jártasságot szerezni, legyen az az írás, a képfelvétel vagy a rendezés.

Jelenlegi alkotói küldetésem egy messze nem hétköznapi ember, Baránszky Tibor nagyszerű és Magyarországon alig ismert történetének mozgóképes közzé tétele. Egy olyan ember történetét szeretném megismertetni kortársaimmal, aki mint elmondta, „nem ért rá félni” amikor honfitársait kellett mentenie a pokolból. A 96 éves háborús hőssel élete utolsó interjúját készíthettem el alig két héttel halála előtt, feladatul kapva ezzel a hírmondói szerepet. Bízom benne, hogy sikerül őt a magyar történelmi emlékezet méltó részévé tennem.

Iskolák

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Jelenlegi Munkahely

Eszterházy Károly Egyetem Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék - Mestertanár

Hírek, Események

2023-11-18 14:55:00

Hír

November 24-én a Verzió Film Fesztivál keretein belül vetítik 18:00-kor Mózes Gergely dokumentumfilmjét a Corvinban, amit egy beszélgetés is követ Ács Dániel újságíróval és a filmben nem csak megszólalóként, de kutatóként is közreműködő Csonka Laura történésszel.

2023-11-01 18:39:00

Hír

November végén Budapesten vetítik Mózes Gergely Mindhalálig című dokumentumfilmjét a 20. Verzió Filmfesztivál magyar versenyprogramjának keretein belül.

2023-06-03 21:59:00

Hír

Megjelent Mózes Gergely Öt könnyű darab című írása a Filmvilágban, melyben a szerző öt magyar kortárs történelmi animációs dokumentumfilmet mutat be.

2023-06-03 21:52:00

Hír

Június 22-én vetítik a Mindhalálig című dokumentumfilmet a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál TV-special programjában versenyen kívül, Kecskeméten a Hírös Agora moziban.

2023-05-23 15:22:00

Hír

Beszélgetés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Mózes Gergellyel, a fesztiváldíjas Mindhalálig című dokumentumfilm rendezőjével a film forgatásáról, valamint az embermentő Baranski Tiborról

2023-05-15 10:09:00

Hír

A Mindhalálig című dokumentumfilm rendezője, Mózes Gergely volt a Mi történetünk című műsor vendége, akit nem csak a közelmúlt fesztivál sikereiről, hanem az elkészült filmről is kérdeztek műsorvezetők.

2023-05-13 13:36:00

Hír

Különdíjat kapott a zsűritől Szombathelyen a 10. Savaria Filmszemlén Mózes Gergely Mindhalálig című dokumentumfilmje.

2023-05-08 17:39:00

Hír

Május 12-én pénteken a 10. Savaria Filmszemlén is megtekinthető lesz a Mindhalálig, Mózes Gergely dokumentumfilmje a verseny blokkban 9:00-től Szombathelyen a Savaria Filmszínházban.

2023-05-01 21:52:00

Hír

A Legjobb Rövid Dokumentumfilm díját nyerte el Mózes Gergely animációs történelmi dokumentumfilmje, a Mindhalálig, az április 26-30-ig zajlott III. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon.

2023-04-11 21:55:00

Hír

Április 16-án vasárnap, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján este 22:00-kor sugározzák Mózes Gergely Mindhalálig című dokumentumfilmjét a Duna World műsorán.

2023-04-09 13:09:00

Hír

Mostantól megtekinthető a Mindhalálig című dokumentumfilm az izraeli Yad Vashem múzeum Visual centerébe látogatóknak is Jeruzsálemben. Baranski Tibor története a múzeum katalógusában olyan oscar díjas alkotások mellé került, mint a Schindler listája és A zongorista, vagy éppen a Saul fia.

2023-04-01 16:50:00

Hír

Idén a Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepel Mózes Gergely Mindhalálig című dokumentumfilmje. A film vetítésére április 28-án kerül sor a verseny blokkban 16:00-kor.