Móré Levente 2022
építőművészet
Bemutatkozás
Esztétika és történelem szakos bölcsészként számos dolog foglalkoztat, de érdeklődésem homlokterében mégis a kortárs építészet múlthoz való kötődése, a művészeti ágakkal való kölcsönhatása, valamint az építészet társadalmi jelentősége áll. Jelenleg fő feladatomként tekintek a Károli Gáspár Református Egyetem számára folytatott kutatásaimra, amelyek során a kortárs hazai szakrális építészetre fókuszálok. Az utóbbi időben alkalmam nyílt néhány tervpályázat megvalósításában is részt venni, ami elindított közelmúltunk tervpályázatainak vizsgálata felé.
Az építészeti pályázatok koruk fejlettségének és korszellemének reprezentációja mellett a technikai és vizuális fejlődést is szolgálják: a pályaművek egymással való összevetésének lehetősége nem csupán a döntéshozók számára lényeges, de ez biztosíthatja, hogy többet érthessenek meg utódaink a mi gondolkodásunkból. Kiválóan reprezentálja mindezt az a törekvés is, ahogyan a 19. századi tervrajzokat manapság megőrizni igyekszünk. Az építészeti tervpályázatok anyagai korunk szellemi és technikai tanújaként a magyar kulturális emlékezet immanens részei, a pályaművek pedig a mindenkori építészeti gondolkodás és tervezési módszertan kiemelt lenyomatai. A pályázati dokumentumok különösen beszédesek az építészeti áramlatok fejlődésének szempontjából is, ezért ezek megőrzése, gyűjtése – úgy vélem – kiemelt fontosságú feladat.
Mindennek ellenére a korábbi pályázatok anyagainak archiválása, illetve az aktuális, de kisebb léptékű állami, valamint a magánpályázatok anyagainak gyűjtése a mai napig nem megoldott, erre az elmúlt évtizedekben nem került sor. Célom tehát elkezdeni ezt a hatalmas munkát a Magyar Építész Kamara megalakulása (1996) óta kiírt, a Kamara által kezelt pályázatok egy részének feldolgozásával.
Iskolák
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2022-11-09 14:30:00
Hír
Hogyan lehet egy vegyes korú és rendeltetésű háztömböt egyetlen egységgé gyúrni?
2022-09-23 18:00:00
Hír
Buda egyik kertvárosi része, a Rózsadomb nyugati kapuja új városközpontként születhet újjá. Az új központ kialakításának legjobb módját tervpályázat útján kereste az önkormányzat.