Major Anita 2019

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Major Anita a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári, valamint XX. századi magyar irodalom speciális képzés szakos diplomát és történelem szakos tanári diplomát. 1996 és 1999 között a JATE BTK doktorandusza volt. 1997 óta rendszeresen publikál több műfajban. Tíz esztendeig középiskolai tanárként magyar nyelv és irodalmat, történelmet, művészeti ismereteket, film- és médiaismeretet tanított. A Magyar Nemzet Lugas olvasószerkesztője, újságírója; könyvek szerkesztője, szöveggondozója, fotósa; kiállítások létrehozója, kurátora. Ismeretterjesztő és dokumentumfilmek rendezője, operatőre, narrátora. Kisebbségkutatóként a külhoni magyarság elfeledett/eltitkolt értékeinek felszínre hozásáért, széles körű bemutatásáért, megőrzéséért munkálkodik. A Tiltott kastélyok című dokumentumfilm-sorozat és multimédiás vándorkiállítás az erdélyi főnemesi családok restitúciós küzdelmének minél teljesebb feldolgozását tűzte ki célul. A Külső Magyarok vállalás – mely a magyar szellemi-épített örökség feltérképezésével, megmentésével foglalkozik – egyik alapítója. Az MMA ösztöndíjas programjában az erdélyi történelmi családok jóvátételi harcának bemutatására vállalkoztam, folytatva a Tiltott kastélyok sorozatban eddig megvalósított munkát.  

Iskolák

JATE BTK

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-08-06 00:00:00

Hír

Kisfilmünk bejutott a 8. Kulturális Filmek Fesztiváljának döntőjébe.

2022-06-16 19:05:00

Hír

A külhoni magyar kisebbségek helyzete, élete, törései és elfeledett magyar történelmi tragédiák nyomában Major Anitával. Az este – a házigazda: Kormos Valéria újságíró, vendége Margittai Gábor szerkesztő, író, irodalomtörténész, filmes szakember.

2022-03-29 18:30:00

Hír

Az eseményen Bonczidai Éva főszerkesztő mutatta be a lapot, különös tekintettel a Vándorlás és a legutóbbi Huszár témájú lapszámokra. Az esemény vendége Margittai Gábor író, irodalomtörténész, szerkesztő, riporter, kutató volt.

2021-12-15 20:35:00

Hír

Interjú Margittai Gáborral az Egyszer volt című rádióműsorban a Kossuth Rádióban az Aranyszőnyeg című film kapcsán.

2021-11-15 12:52:00

Hír

Margittai Gábor Marosvécs – Végvár a Kárpátokban című cikke a Rubicon Trianonon túl című, 2021/10-11. számában.

2021-11-19 12:50:00

Hír

Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása című filmünk elnyerte a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum különdíját a XX. Lakiteleki Filmszemlén 2021. november 19-én.

2021-11-01 12:49:00

Hír

Döme Barbara Akik ott is jártak, ahol csak egy magyar él című cikke felfedezőútjainkról a Magyar Kultúra 6. számában, amelynek kulcstémája a vándorlás.

2021-10-17 11:50:00

Hír

Tiltott kastélyok – Marosújvári Telekiek című filmünket vetítették október 17-én 11:50-kor, 18-án 4:05-kor a Duna Worldön.

2021-10-10 11:55:00

Hír

Tiltott kastélyok – Keresdi Bethlenek című filmünket vetítették október 10-én 11:55-kor, 11-én 4:00-kor a Duna Worldön.

2021-10-03 12:00:00

Hír

Tiltott kastélyok – Marosvécsi Kemények című filmünket vetítették október 3-án 12:00-kor, 4-én 4:20-kor a Duna Worldön.

2021-05-03 13:00:00

Esemény

Láthatatlan kastély címmel megjelent könyvében folytatja az erdélyi és partiumi magyar nemesi családok kastélyainak történetét Margittai Gábor és Major Anita – beszélgetés a Karc FM Karcolat című műsorában.

2021-05-02 09:59:00

Hír

A gernyeszegi Teleki-kastély nem „csupán” a magyar művelődéstörténet kiemelt helyszíne, de a XXI. századi erdélyi főnemesi jóvátételi kálvária fontos állomása is.