Kárász Eszter 2021

zeneművészet

Bemutatkozás

Gyerekszínészként a Szamárköhögés című filmmel indult a pályám, de játszottam színházban (Vígszínház, Katona József Színház), és tagja voltam a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának is, melynek keretein belül számos hangjátékban szerepeltem. Zenész családban nőttem fel, édesanyám Kárász Ilona fuvolatanár, édesapám Szokolay Sándor zeneszerző. Érettségi után  a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete főiskoláján végeztem konduktor-tanító szakon, és évekig dolgoztam is mozgássérült gyerekekkel, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem Drámapedagógia szakán tanultam. 2001 óta a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványának tagja vagyok, és bohócdoktorként járom a kórházakat, hogy elvigyem a beteg gyerekeknek a nevetés gyógyító erejét.  Több, mint 10 éve zenés foglalkozásokat tartok Dalolka néven kicsi gyerekeknek, hogy már egészen kis korban megismerjék a zenélés örömét, és szüleik is megtapasztalhassák a kisgyerekükkel közös éneklés és játék felszabadító és gyógyító hatását. Az Eszter-lánc mesezenekarral egy évtizede muzsikálunk az ország és a világ számos pontján, kortárs költők megzenésített verseivel szólva a családi koncerteken minden korosztályhoz. Három lemezünk jelent eddig meg a Gryllus Kiadónál. Kettőt Fonogram díjra is felterjesztettek. A Pesti Vigadó felkérésére készült sanzonestünk azóta szimfónikus zenekari formában is bemutatkozott a MüPa és a PIM színpadán. Edith Piaf emlékét idéző Padam francia sanzonestemmel  és az Este fess a pesti nő című magyar sanzonokból és kuplékból álló estemmel egy évtizede járom az országot és külföldet. Havonta írok cikkeket a Képmás Magazinba, különleges embereket, hétköznapi példaképeket bemutatva és a Manó kiadónál több novellám is megjelent, a Magvető Caféban pedig kortárs költők műveit bemutató zenés irodalmi est-sorozatot indítottam. A PIM Hangoskönyv sorozatában Gyurkovics Tibor regényének hangoskönyvét olvastam.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2023-12-21 12:22:00

Hír

Először látható Berg Judit óriási népszerűségnek örvendő Maszat mesekönyvének színházi adaptációja. Rendhagyó módon - a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben debütált, ezzel pedig először valósult meg ilyen kezdeményezés a kórház falain belül.

2023-09-16 18:00:00

Esemény

Kárász Eszter kamaraestje századelejei magyar sanzonokból/filmzenékből/kuplèkból, a sokarcú és ezerszínű nőkről.

2023-09-30 16:00:00

Hír

Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar interaktív koncertje a New York-i Magyar Házban

2023-06-17 19:00:00

Esemény

Kárász Eszter új zenekara világzenei, jazz és komolyzenei elemekből merített könnyűzene, elmerengő lírai dalok, összekacsintós swingek, boldog balkáni ritmusok sok humorral és öniróniával az élet fenntjeiről és lentjeiről.

2023-05-21 19:00:00

Hír

Két énekesnő, egy zenekar és megannyi örök érvényű francia sanzon. Csemer Boglárka és Kárász Eszter francia műsora Május 21. 19.00 Zsolnay Negyed - Pécs

2022-11-15 11:58:00

Hír

Az idén 25. születésnapját ünneplő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány és a Manó Könyvek Kiadó gondozásában megjelent PIROS ORR MESÉK – Nevetésben a remény című mesekönyv.

2023-10-14 11:51:00

Hír

A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája

2022-08-28 16:00:00

Esemény

Az Eszter-lánc mesezenekar interaktív koncertje a pécsi Szamárfül fesztiválon

2022-06-25 20:30:00

Esemény

Kárász Eszter új zenekara világzenéből és jazzből merített könnyűzene, önfeledt rokkendrollok, összekacsintós swingek, boldog balkáni ritmusok és elmerengő lírai dalok sok humorral és öniróniával.

2022-04-30 15:30:00

Hír

Az Európa Kapuja Fesztivál európai nemzetek és nemze­tiségek kultúráján keresztül mutatja be a kontinens sokszínűségét

2022-05-12 10:30:00

Esemény

A Csíkszeredai Könyvvásár megnyitóján a gyerekeknek az Eszter-lánc mesezenekar játssza kortárs költők megzenésített verseit, néhány frissen megjelent vers külön ez alkalomra történő megzenésítésével kiegészítve a repertoárt.

2022-01-29 11:00:00

Esemény

Az Eszter-lánc mesezenekar 10 éves születésnapi nagykoncertje a MOM nagytermében- vendég: Halász Judit