Dávid Ádám Zoltán 2020

irodalom

Bemutatkozás

Dávid Ádám (1985) író, költő, fordító, szerkesztő.



A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett 2010-ben. A német-kommunikáció szak mellett a Kreatív Írás programot is elvégezte Lackfi János és Vörös István vezetésével. Mellettük Lázár Ervint tekinti mesterének. A Virág utcai focibajnokság címen 2011-ben jelent meg első ifjúsági regénye. Az eddig két kiadást megélt kötet magyar irodalomból harmadik és negyedik osztályban is tananyag lett. A könyvből 2017-ben tízrészes rádiójáték készült a Kossuth Rádió számára . Petőfi Irodalmi Időgép című darabját 2012-ben mutatták be. 2013 és 2017 között írta meg Millennium expressz című kalandregény-trilógiáját. Az első kötet a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíját és kiadói támogatását is megkapta. A trilógia alapján készült drámaváltozat a 2017-es Örkény István drámaírói ösztöndíj támogatásával jött létre. Rabtársak a Gulagon címmel írt képregénye Németh Gyula illusztrációival a Gulág Emlékbizottság felkérésére jelent meg 2016 decemberében. Olofsson Placid és Menczer Gusztáv története 100 000 középiskoláshoz jutott el. A Mindszenty József életútját bemutató MINDSZENTY-képregény pedig a Mindszenty Alapítvány felkérésére készült 2018-ban. Földanyó és a flórik népe címmel 2019-ben tízrészes rádiójátékot írt a Cserés Miklós pályázat keretében.



Eddigi írói pályafutása során önálló kötetben csak regényei jelentek meg, ám a kezdetektől publikál a népmesei motívumkincsből építkező meséket, különböző formavilágú és hangütésű gyerekverseket, sőt inkább  felnőtteknek szóló verseket is. Csírájában már létezik három könyvterve – egy meseválogatás, egy gyerekverskötet és egy elsősorban szüleiknek, nagyszüleiknek szánt verseskötet –, amelyeket a most benyújtandó hároméves ösztöndíj elnyerésével végre számos új szöveggel egészíthetne ki, és az ösztöndíjprogram végére készre tudná csiszolni mindhárom kéziratot. 

Iskolák

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Ösztöndíjak

  • 2005 — OTHER Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD)
  • 2009 — OTHER Internationale Jugendbibliothek
  • 2007 — OTHER Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar
  • 2007 — OTHER Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD)
  • 2006 — OTHER Radboud Universiteit
  • 2012 — PAST_ART Interplay
  • 2013 — OTHER Nemzeti Kulturális Alap (NKA)
  • 2013 — PAST_ART Nemzeti Kulturális Alap (NKA)
  • 2010 — OTHER Comenius Program
  • 2019 — PAST_ART Magyar Média Mecenatúra Program
  • 2015 — PAST_ART Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
  • 2014 — PAST_ART Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
  • 2017 — PAST_ART Örkény István drámaírói ösztöndíj
  • 2015 — OTHER Nemzeti Kulturális Alap (NKA)
  • 2012 — PAST_ART Interplay

Hírek, Események

2021-03-11 18:30:00

Hír

Dávid Ádám MMA-ösztöndíja keretében írt meséje az Író Cimborák és az Otthonról Lakásba Egyesület közös szervezésében megvalósuló idei Otthonesék felkérésére készült, és egy hajléktalan férfi életébe enged különleges bepillantást. A szöveghez Igor Lazin készített remek illusztrációt.

2020-12-07 15:05:00

Hír

Lázár Ervin Korona és kard című, magyar mondákat és cigány meséket tartalmazó kötete Dávid Ádám szerkesztésében jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában, Herbszt László különleges rajzaival.

2020-11-16 13:38:00

Hír

Dávid Ádám meséje az első alkotás, amelyet az MMA-ösztöndíj részeként publikál. A történet egy kínai hópehely allegóriáján keresztül a koronavírus-járvány kezdetét és második hullámát idézi meg gyerekek számára is érthető nyelven, népmeséket idéző szimbolikával.

2021-04-14 15:51:00

Hír

Dávid Ádám az Író Cimborák és az Otthonról Lakásba Egyesület szervezésében megvalósuló idei Otthonmesék projekt kapcsán fogalmazta meg gondolatait a művészek társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban

2020-10-17 13:20:00

Esemény

Dávid Ádám az A38 Hajó fedélzetén olvassa fel 2020. október 17-én 13 óra 20 perctől Koppány szavakkal focizik című könyvét, amely a Pagony Kiadó Most én olvasok! sorozatában jelent meg 2019-ben. Az esemény élőben streamelhető lesz a HajóNapló YouTube-csatornáján.

2020-10-15 15:22:00

Hír

A Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál idei szakmai napján Dávid Ádám mindkét szekcióban előadott egy-egy filmtervet, amelyekre a speed dating elnevezésű filmes fórumon komoly érdeklődés mutatkozott.

2020-10-01 15:03:00

Hír

Dávid Ádám egy negyedikes és egy nyolcadikos osztálynak mutatta be a Mátyás-templom történetéről szóló Múltébresztők című képregényt 2020. szeptember 30-án a templom szentélyében a Köszönjük, Magyarország! program támogatásával.

2020-09-25 14:35:00

Hír

Dávid Ádám a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár meghívására harmadízben tartott író-olvasó találkozókat Nyíregyháza környékén. 2020. szeptember 21. és 24. között kereken tíz helyszínre jutott el.

2020-09-19 15:00:00

Esemény

Dávid Ádám író és Németh Gyula grafikus negyedik közös képregényeként jelent meg a Múltébresztők idén júliusban. Az egyórás foglalkozáson a szerző interaktív módon mutatja be Berci, Tabula és Rasa szédületes időutazását.