Dr. Horváth Márton Levente 2022
zeneművészet
Bemutatkozás
Horváth Márton Levente vagyok, zeneszerző, orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, az Egyházzene Tanszék orgonatanára, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzéstanára. Mindkét hivatásomat igyekszem egyforma intenzitással gyakorolni. Orgonistaként repertoárom a kora barokktól napjaink orgonazenéjéig terjed. Különös szeretettel fordulok a XX. századi muzsika felé, és missziómnak érzem a ritkán játszott magyar orgonairodalom népszerűsítését illetve kortárs művek bemutatását. Saját kompozícióim között megtalálhatóak zenekari alkotások, kantáták, orgonadarabok, de a két legfőbb csoportot a kamarazene, illetve a liturgikus céllal írt egyházi kórusművek alkotják. Zeneszerzői tevékenységemet 2016-ban Erkel-díjjal jutalmazták.
Orgonaművészi és zeneszerzői hivatásom egyházzenei tevékenységemben találkozik: 16 éves korom óta látok el kántori szolgálatot különböző templomokban. Doktori munkám is egyházzenei kutatásra épül: „Egy műfaj illegalitásban – Misekompozíciók Magyarországon 1949-1969 között” című dolgozatom a XX. század közepének történelmi okokból nagyrészt feltáratlan magyarországi egyházzenéjét kutatja.
2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjában részesülhettem, ez a támogatás segítette Madaradante című orgonaművem megírását is. A jelenlegi pályázatomban szeretném megmutatni mind orgonista-, mind zeneszerzői oldalamat: Orgonistaként zeneszerzőtársaimat új orgonaművek megírására szeretném ösztönözni, és e művek bemutatására ígéretet tenni. Zeneszerzőként két nagyobb szabású kompozíció komponálását vállaltam: egy passiót Szent János evangéliuma szerint, énekes szólistákra, kórusra és historikus hangszerekből álló együttesre, illetve egy kamarazenei alkotást elektronikusan kierősített hangszerekre, melyben szeretnék kísérletet tenni a klasszikus kamarazenei hagyományok és a progresszív rockzene örökségének összeházasítására.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Ösztöndíjak
- 2007 — PAST_ART Nemzeti Erőforrás Minisztérium
- 2015 — PAST_ART Magyar Művészeti Akadémia
- 2010 — PAST_ART Nemzeti Erőforrás Minisztérium
- 2009 — PAST_ART Nemzeti Erőforrás Minisztérium
- 2008 — PAST_ART Nemzeti Erőforrás Minisztérium
- 2016 — PAST_ART Emberi Erőforrások Minisztériuma
- 2004 — PAST_ART Académie Musicale de Villecroze, Franciaország
Hírek, Események
2023.02.23
Hír
2022.10.16
Hír