Némethné Gyüre Júlia 2022
iparművészet és tervezőművészet
Bemutatkozás
1999-ben diplomáztam a MOME Tervezőgrafika szakán. Még egyetemi éveim alatt megnyertem a Magyar Posta bélyegtervező pályázatát, azóta is számos bélyegem került nyomdába.
Diploma után tervezőgrafikusként helyezkedtem el, részt vehettem az Oktatási Minisztérium akkori arculatának kialakításában és beletanulhattam a honlaptervezésbe annál a grafikai stúdiónál (Bille Design) aki az országban elsőként kezdett ezzel foglalkozni.
A középkori emlékek hazai gyöngyszemében, Zsámbékon élünk férjemmel, itt neveljük három gyermekünket. Zsámbék városának kivételesen igényes, román és késő-gótikus hangulatát megidéző köztéri információs táblái, Zsámbék és a Zsámbéki-medence térképei, a kiemelt látnivalók 8 totem-oszlopa is rajzaim, grafikai és kiviteli terveim alapján készültek el.
Az elmúlt évtizedben megbízásaim egyre inkább a középkori és keresztény értékek mentén jönnek létre. Megannyi kutatómunka és előtanulmány alapozta meg az olyan nagyszabású és igen megtisztelő tervezési feladatok elvégzését, mint a 900 éves jubileumára készülő Magyar Premontrei Cirkária teljes arculata . Erre építve már közel száz nyomdai kiadványt (molinók, roll-upok, imakártyák, könyvborítók, termékcsomagolások, bélyeg stb.) terveztem.
Több honlap felépítésében, tervezésében és gondozásában veszek részt. Többek között Zsámbék Város, Zsámbéki Katolikus Egyházközség, Magyar Premontrei Rend, Fabók Mancsi Bábszínháza, a magyar népzeneoktatás legszínvonalasabb intézményei (Óbudai Népzeneiskola, Tihanyi Népzeneoktatás), Geum honlapjai.
Nagyszabású tervem a Kárpát-medence határon túli, középkori keresztény szakrális emlékeinek Giclée Fine Art és Múzeumi minőségű reprodukcióinak gyűjteményét létrehozni egy mindenki számára könnyen elérhető, az online oktatást is kiszolgáló formában közkinccsé tenni.
Iskolák
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2022-08-22 17:01:00
Hír
Szent Norbert-kút és premontrei gyógynövénykert átadó ünnepsége
2022-11-15 15:26:00
Hír
A zsámbéki, szépen felújított ház vakolatdíszének tervezést és kivitelezést hosszú kutató munka előzte meg.