Murányi Zita 2024

irodalom

Bemutatkozás

Murányi Zitának hívnak, 1982.01.17.-én születtem. Verseket 2003-tól folyamatosan publikálok különböző folyóiratoknál (Népszava, Magyar Napló, Népszabadság, Bárka, Jelenkor, Mozgó Világ, ÉS, stb…). Első kisregényem, Tükörpalota címmel 2003-ban jelent meg a Stádium Kiadó gondozásában, melyre 2004-ben Bródy-díjat kaptam. Indulásom óta négy regényem, és négy verseskötetem jelent meg, számos antológiában szerepelt írásom. Irodalmi tárgyú kritikáim, tudósításaim jelentek meg a www.litera.hu-n és az irodalmi centrifugán (www.irodalmicentrifuga.hu), melynek 2009 májusától augusztusáig szerkesztője is voltam. Az ösztöndíj keretében vállalt munkám: Lakatlan szoba címet viselő, új verseskötetem megírása, mely első sorban Nemes Nagy Ágnes és Sylvia Plath örökségének hagyományára épít. Első novelláskötetem megírása, mely a Felhők felhője munkacímet viseli, utalva az atomfelhőre. A novelláskötet első harmada készült el eddig, ezeket a novellákat az Élet és Irodalomban (Eutanázia című, ami a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő, 2023-as Körkép antológiába is bekerült) az Országútban és a Népszavában publikáltam. Szót kap bennük a háborús fenyegetettség, az atomtámadás veszélye, az emberi méltósághoz való jog kérdésköre az, ami összefogja az egyes írásokat. Végezetül két regénykézirat befejezését vállaltam, az egyik egy ifjúsági regény, a másik egy felnőtteknek szóló. Az Örökerdő címet viselő ifjúsági regény egy romantikus köntösbe ágyazott életmese, mely nem didaktikus módon a globális felmelegedés és a környezetvédelem problémájával is foglalkozik. A felnőtteknek szóló regény a True colors munkacímet viseli, Cindy Lauper slágerére és arra az ókori görög felismerésre utal, hogy az embernek meg kell ismernie igazi önmagát és miután ezt megcselekedte, szembe is kell tudjon nézni azzal, amit megismert.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-09-28 15:00:00

Esemény

A Magazin 9. születésnapja, felolvasás és beszélgetés a lap főszerkesztőivel.