Berecz Mihály 2019

zeneművészet

Bemutatkozás

A londoni Royal Academy of Music zongoraszakán tanulok Christopher Elton osztályában. Születésem óta a zene állandó része életemnek. A magyar régi stílusú népdalok, zenék és táncok világába családom révén belenőttem. Törvényei és szabadsága zenei felfogásomban máig ható erő.  Így lett -négy éves koromban első hangszerem a Csíkban, Gyimesben, Gyergyóban használatos ütőgardon, melyen sokféle asszimetrikus tánczenét kísérhettem funkcióban, tánc alá. Ennek Bartók-játékomban most is hasznát veszem. 7 évesen kezdtem hegedülni, 9 évesen zongorázni. 8 éven keresztül párhuzamosan mindkét hangszeren tanultam, de 17 évesen el kellett döntenem, melyik hangszer legyen az elsődleges. Záborszky Kálmán mentori segítségének köszönhetően, 10 évesen megismerkedhettem Kocsis Zoltánnal, aki haláláig segítette fejlődésemet. 2013-ban az ő vezényletével mutatkozhattam be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ravel g-dúr zongoraversenyét játszottuk. Egyik legnagyobb koncert élményem volt, mikor 2016-ban ugyanezt "beugróként" játszhattam vele - négy nappal előtte hívott.

Együtt muzsikálhattam Vásáry Tamással, Keller Andrással, Vashegyi Györggyel, Záborszky Kálmánnal. 2013-ban, a berlini Konzerthausban Liszt Magyar fantáziáját játszhattam a Zugló filharmóniával és Záborszky Kálmánnal. 2017-ben egy ifjusági verseny győzteseként pedig Beethoven c-moll zongoraversenyét adtam elő a berlini Philharmonie-ban.

Mint pályám elején álló művész, legfontosabb feladatomnak a tanulást, repertoárom bővítését tartom. Mint magyar zongorista, és mint Bartókért rajongó ember, felelősséget érzek a bartóki életmű lehető leghitelesebb bemutatásáért és népszerűsítéséért. Ehhez nyújtana nagy segítséget az MMA ösztöndíja. Ösztöndíjas munkámban szeretném Bartók összes zongoraműveit megtanulni, magas művészi szinten kidolgozni és bemutatni.

Iskolák

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2021-09-09 19:00:00

Esemény

Bartók összes zongoraműve 4.rész

2021-08-15 20:00:00

Esemény

MOZART: Cosi fan tutte – nyitány MOZART: 23. (A-dúr) zongoraverseny, K. 488 --szünet-- BEETHOVEN: II. (D-dúr) szimfónia, op. op. 36 Közreműködik: Berecz Mihály zongora Concerto Budapest Vezényel: Keller András

2021-08-14 18:00:00

Esemény

„Évfordulók” – A Fesztivál nyitóhangversenye

2021-07-19 20:00:00

Esemény

Műsor: Beethoven: Coriolan nyitány Op. 62 Beethoven: G-dúr zongoraverseny Op.58 / közreműködik: Berecz Mihály Brahms: III. (F-dúr) szimfónia Op.90 Vezényel: Antal Mátyás

2021-04-25 16:48:00

Hír

Az M5 csatorna Kincskereső című műsorának, MMA ösztöndíjasait bemutató sorozata Berecz Mihályt mutatja be

2021-04-29 19:00:00

Esemény

Scarlatti: h-moll szonáta K 27 Scarlatti: A-dúr szonáta K 182 Beethoven: 7. D-dúr szonáta, op. 10., No. 3. Bartók: 3 Burleszk --- Schumann: Kreisleriana op. 16. A közvetítés ugyancsak elérhető a Filharmónia Magyarország Facebook és Vimeo csatornáján.

2021-03-20 15:06:00

Esemény

A Bartók Rádió Napja keretében hallhatják Berecz Mihály szóló műsorát

2021-04-10 19:30:00

Esemény

Mozart: B-dúr szimfónia, K. 319 Mozart: Esz-dúr („Jeunehomme”) zongoraverseny, K. 271 szólista: Berecz Mihály Mozart: c-moll mise, K. 427 (Richard Maunder kiadása)

2021-03-07 19:00:00

Esemény

Március 7-én a pécsi Kodály Központban Szutrély Katalin szoprán énekesnő és Berecz Mihály zongoraművész különleges koncertjét láthatják. A Mozart szonáta a Schubert-, Schumann- és Brahms művek közé olvad, a lírai dalokhoz szorosan kapcsolódva, mely az alapvető és egynemű érzések kifejezést

2021-02-23 11:00:00

Esemény

Balogh Máté: Brief (ősbemutató) Beethoven: “Erzherzog” trió Op. 97 Berecz Mihály - fortepiano Lesták-Bedő Eszter - hegedű Rohmann Ditta - cselló

2021-02-20 17:49:00

Esemény

Berecz Mihály zongorázik Műsor: Gyermekeknek, 1. füzet BB 53 Két Elégia, op.8b BB 49 Tizenöt Magyar Parasztdal BB 79 Három csíkmegyei népdal BB 45b Szonáta (1926) BB 88 (Márványterem 2021. szeptember 11.)

2021-01-22 12:05:00

Hír

Csabai Máté kritikája Berecz Mihály koncertjéről