Cseke-Marosi Eszter 2022

népművészet

Bemutatkozás

Nagycsaládban nőttem fel, ahol fontos szerepet kapott a népzene, és a hagyományok ápolása. A néptánc és a kézművesség gyerekkorom óta meghatározó szerepet játszik az életemben, mindezt négy gyermekemnek is igyekszem átadni.

Nyolc évesen kezdtem el táncolni a Bartók Táncegyüttesben, ahol később oktatóként mélyedtem el egyre inkább a néptánc és a hagyományos kultúra megismerésében. Pedagógiai tanulmányaim során két területre, a néptánc és a népi kézművesség pedagógiai lehetőségeire fókuszáltam. Az ELTE tanítóképzésén nagy hatással voltak rám Kardos Mária órái, ahol a tárgyalkotó népművészet elméletéről, gyakorlatáról és pedagógiai lehetőségeiről is tanulhattam. Később népi játszóházvezető, tánc- és drámapedagógus, valamint óvodapedagógus végzettséget szereztem. 

A pedagógiai gyakorlat során fogalmazódott meg bennem, hogy a néphagyományt nem különálló művészeti területenként kell értelmezni és továbbadni, hanem egy egységes kultúraként, ami eleink életét meghatározta. Olyan lehetőségeket megteremtésére kezdtem törekedni, ahol a gyerekek a népművészet teljességének élményét élhetik meg. Ebben a szemléletben indítottuk útnak 2015-ben Szabóné Kaszás Villővel a Napra-forgó Hagyománypedagógia Műhelyt. Ezt tükrözi 4 kötetes „Mesébe öltöztetett hagyomány” gyerekkönyv sorozatunk, melyben az évkör szokásait mutatjuk bemesés-játékos formában. Népzenés-bábos meseelőadásaink szintén a jeles napok szokásai, illetve népmesék köré épülnek. A nagyrészt saját készítésű bábokban, díszletekben a régi paraszti kultúra tárgyai kelnek új életre. 

A pályázati időszakban olyan gyűjteményt szeretnék létrehozni, amely a jeles napok tematikájára épülve egymás mellett jelennek meg a népi játékok, népmesék, népdalok, kézműves lehetőségek.E gyűjteményből pedagógiai segédanyagokat és eszközöket (pl egyszerű játékokat) szeretnék összeállítani, hogy minél több kisgyermek megismerhesse, megélhesse népművészetünk sokszínű szépségét.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-11-30 19:13:00

Hír

A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományos népi kézműves technikákkal és természetes anyagokkal ismerkedhettek a résztvevők a fóti kézművesnapon

2022-11-29 20:01:00

Hír

Napra-forgó családi foglalkozás a MÜPA-ban advent első vasárnapján, hangszeres népzenével - duda és furulyakísérettel