Visky András 2023
színházművészet
Bemutatkozás
2011-ben diplomáztam színészmesterségből a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. A rákövetkező évben felvételiztem a New Haven-i Yale School of Drama rendező szakára, ahol 2015-ben Don Juan (Moliére) című vizsgelőadása megrendezése után megszereztem az MFA (Master of Fine Arts) képesítést. Külföldi tanulmányaim után hazatértem Erdélybe, ahol szabadúszó rendezőként, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem óraadó tanáraként, illetve a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat tagjaként tevékenykedtem. Három országban (Románia, Magyarország és Amerika) és nyolc különböző színházban rendezetem a legkülönbözőbb műfajokban. Jelenleg öt színházban vannak műsoron előadásaim, közöttük: Visky András A test történetei (Csokonai Nemzeti Színház) és Caravaggio című darabjai (Csíki Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár), illetve a Horváth-Előd Benjáminnal közösen adaptált Alkésztisz (Váróterem Projekt, Kolozsvár).
Az ösztöndíj időtartama alatt szeretnék egy kézikönyvet létrehozni ami elsősorban fiatalokhoz, pályakezdőkhöz szólna és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mit jelent rendezőnek lenni? Hogyan és miért lesz valakiből rendező? Milyen eszközei vannak a rendezőnek és hogyan használja azokat? A könyv tartalma egy interjú sorozatból fog összeállni, ahol a magyar színházi kultúra meghatározó rendezőit fogom kérdezni azokról a szakmai titkokról, amelyek meghatározták pályájukat.
Iskolák
Yale School of Drama
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2024-12-18 19:00:00
Esemény
Idén utoljára játsszák a Caravaggio című darabot Temesváron.
2024-12-16 13:57:57
Hír
Utazás a koponyám körül - székelyföldi turné
2023-12-12 23:00:00
Hír
Új adaptáció készül Karinthy Frigyes közismert regénye alapján
2023-12-11 21:30:00
Hír
Közeledik Visky Andrej A Mizantróp című előadásának bemutatója