dr. Kovács Emőke 2021

művészetelmélet

Bemutatkozás

Magyar-történelem szakon végeztem az ELTE BTK-n, majd ugyanitt doktoráltam történettudományból. Fő kutatási területem a 19.-20. századi magyar történelem, de legtöbb esetben a történeti források mellett művészeti (irodalmi, képzőművészeti, mozgókép) forrásokat dolgozok fel. Legkedvesebb kutatási területemmé a Balaton 19-20. századi históriája vált, melynek nemcsak az esemény-, kultúrtörténetét kutatom, hanem sokszor művészetelméleti alapú megközelítéseket is alkalmazok. Több kötet szerzőjeként, számos publikáció jegyzőjeként a legfontosabb küldetésem a magyar kultúra népszerűsítése, megfelelő, hiteles módon történő átadása. Jelen ösztöndíj keretében a Balaton történetének (19-20.század) művészetelméleti megközelítését tárom fel. A Balaton definiálásakor nem elégedhetünk meg a földrajzi tájként való meghatározással. A Balaton a művészeknek menedék és ihletforrás, a vendégeknek kikapcsolódást, rekreációt, lelki és testi felüdülést nyújt, a sportolni vágyóknak a testmozgásra alkalmas tér, a tónál élőknek pedig valóban gazdasági erőforrás. A Balaton természeti és kultúrtáj egyben, jelentős történeti hagyományokkal és művészeti lenyomatokkal. A hároméves kutatási időszakban szeretném részletesen áttekinteni, hogy miképpen változott a Balaton-képe, megítélése, jelentése, jelentősége elsősorban a művészeti formációkban – pl. irodalmi művek, festmények, fotók, filmek, szobrok –, valamint ezek a transzformációk hogyan függnek össze a tó történeti korszakaival.  A Balaton történetében koncentrálódik Magyarország története, a Balatont megörökítő alkotásokban megmutatkozik nemzetünk sorstörténete is. Ebből az újszerű megközelítésből szeretném megvizsgálni a Balaton művészetelméleti vonatkozásait a 19. század elejétől napjainkig.

Iskolák

ELTE BTK

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-12-10 21:12:00

Hír

Egy könyv állít emléket Ify Lajos egykori fonyódi plébánosnak, a kápolna építőjének. Az Egy ember, aki kétszer halt meg című kötetről az egyik szerzővel, dr. Kovács Emőke történésszel beszélgettünk:

2022-11-30 18:00:00

Esemény

Meghívó könyvbemutatóra

2022-11-03 00:00:00

Hír

Protiwinsky Ferenc, akinek életművét szépen kezeli és életben tartja szülővárosa, Balatonfüred, a tó egyik kiemelkedő festője, bár nevét még mindig talán kevesen ismerik. Pedig életútja és alkotásai egyaránt egyedülállóak.

2022-10-25 16:55:00

Hír

Cikk a "Tükre lőn az égnek..." című tárlatról.

2022-10-20 18:30:00

Esemény

Utazás a Balaton körül Fekti Vera festőművész műveivel és magyar írók, költők balatoni írásaival.

2022-09-27 18:00:00

Esemény

Az eseményen bemutatásra kerül Kovács Emőke Balatoni impressziók című kötete, valamint a kötet Fekti Vera festőművész által készített illusztrációi.

2022-09-08 21:50:00

Hír

Ha a Balatonra és a vidékkel kapcsolatos művészeti alkotásokra gondolunk, rögtön eszünkbe jut Udvardi Erzsébet festőművész neve. De miképpen került a bajai származású alkotó a bazalthegy környékére, milyen alkotói módszerrel dolgozott, hogyan élt tavi alkotói bázisán? Cikkünkben ezekre a kérdésekre

2022-08-12 23:04:00

Hír

Kovács Emőke új, balatoni írása az Országút 68. számában

2022-08-12 09:53:00

Hír

Beszélgetéssorozat a Balatonról dr. Kovács Emőke történésszel a Magyar Katolikus Rádió Házunk táján című műsorában.

2022-08-05 22:35:00

Hír

A balatoni sportok, a Balaton-átúszás és az első magyar Balaton-átúszó nő történetéről beszélt Kovács Emőke a Hírt Televízió Radar című műsorában.

2022-08-03 11:02:00

Hír

Kovács Emőke írása a Balaton és Kisfaludy Sándor kapcsolatáról.

2022-07-22 17:05:00

Hír

A Kossuth Rádió Gondolat-jel című adásában beszélgetés hangzott el Kovács Emőke A 19. századi Balaton történeti síkjairól.