dr. Kovács Emőke 2021

művészetelmélet

Bemutatkozás

Magyar-történelem szakon végeztem az ELTE BTK-n, majd ugyanitt doktoráltam történettudományból. Fő kutatási területem a 19.-20. századi magyar történelem, de legtöbb esetben a történeti források mellett művészeti (irodalmi, képzőművészeti, mozgókép) forrásokat dolgozok fel. Legkedvesebb kutatási területemmé a Balaton 19-20. századi históriája vált, melynek nemcsak az esemény-, kultúrtörténetét kutatom, hanem sokszor művészetelméleti alapú megközelítéseket is alkalmazok. Több kötet szerzőjeként, számos publikáció jegyzőjeként a legfontosabb küldetésem a magyar kultúra népszerűsítése, megfelelő, hiteles módon történő átadása. Jelen ösztöndíj keretében a Balaton történetének (19-20.század) művészetelméleti megközelítését tárom fel. A Balaton definiálásakor nem elégedhetünk meg a földrajzi tájként való meghatározással. A Balaton a művészeknek menedék és ihletforrás, a vendégeknek kikapcsolódást, rekreációt, lelki és testi felüdülést nyújt, a sportolni vágyóknak a testmozgásra alkalmas tér, a tónál élőknek pedig valóban gazdasági erőforrás. A Balaton természeti és kultúrtáj egyben, jelentős történeti hagyományokkal és művészeti lenyomatokkal. A hároméves kutatási időszakban szeretném részletesen áttekinteni, hogy miképpen változott a Balaton-képe, megítélése, jelentése, jelentősége elsősorban a művészeti formációkban – pl. irodalmi művek, festmények, fotók, filmek, szobrok –, valamint ezek a transzformációk hogyan függnek össze a tó történeti korszakaival.  A Balaton történetében koncentrálódik Magyarország története, a Balatont megörökítő alkotásokban megmutatkozik nemzetünk sorstörténete is. Ebből az újszerű megközelítésből szeretném megvizsgálni a Balaton művészetelméleti vonatkozásait a 19. század elejétől napjainkig.

Iskolák

ELTE BTK

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-07-08 13:18:00

Hír

A Somogy folyóirat új, 2022. 1. számában jelent meg Kovács Emőke új tanulmánya.

2022-07-03 22:32:00

Hír

Az Országút magazin balatoni számában jelent meg Kovács Emőke új írása.

2022-06-13 23:38:00

Hír

Csók István festőművész és a Balaton kapcsolatáról szól Kovács Emőke új írása

2022-06-08 10:09:00

Hír

Megjelent a Képírás internetes folyóirat új, Balaton-száma, melyben Kovács Emőke írása is olvasható.

2022-05-17 21:03:00

Hír

Eötvös Károly nevét nagyformátumú munkája, az első balatoni utazó-regény, Az Utazás a Balaton körül című könyve kapcsán mindannyian ismerhetjük. Már önmagában szép eredmény Eötvös műve, de maga az író életútja is érdekes részleteket tartogat.

2022-04-13 11:45:00

Hír

Egykori alma materében - a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban, Kaposváron - tartott előadást Kovács Emőke a Balaton-kutatás rejtelmeiről, a történész-szakma kihívásairól.

2022-04-13 08:50:00

Hír

Kovács Emőke a Duna Televízió Almárium című műsorában a Balaton legendás hajóiról mesélt.

2022-04-08 12:00:00

Esemény

Iskolánk 30 éves fennállásának ünnepi rendezvénysorozata alkalmából vendégünk lesz Április 8.-án 12-órától a Püspökség nagytermében volt tanítványunk Dr. KOVÁCS EMŐKE MMA ösztöndíjas szabadfoglalkozású történész, Balaton-kutató tart előadást.

2022-03-30 17:05:00

Hír

Farkas István festőművész neve bár nemzetközi szinten ismert, Magyarországon talán kissé feledés övezi. Pedig alkotásai között számos, nagyon egyedi hangulatú balatoni alkotás is fellelhető. Élete egy részét Szigligeten töltötte egy csodás panorámával rendelkező házban.

2022-04-05 17:00:00

Esemény

Az előadás a Balaton 19. századi érdekes történetét mutatja be.

2022-03-25 22:45:00

Hír

Borsos Miklós egyike a legismertebb magyar szobrászművészeknek. Tihanyi alkotói bázisa életművének origója. Azonban a Borsos-életmű nagyon összetett és az életpálya olykor akadályokkal tűzdelt.

2022-03-18 09:54:00

Hír

A kaposvári születésű Vaszary fiatalon sokszor megfordult Keszthelyen is, művein az 1920-as, 1930-as években kiemelten szerepet kapott a Balaton. Kovács Emőke cikke Vaszary János Balatonhoz kapcsolódó alkotásait mutatja be.