Szina Kinga 2024

színházművészet

Bemutatkozás

Szina Kinga vagyok, színész, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Szakmai tanulmányaimat a Nemzeti Színiakadémián kezdtem, majd a Győri Nemzeti Színháznál színész I. minősítést kaptam. Később elvégeztem a Pannon Egyetem színháztudomány szakát, majd a Színház-és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakát, ahol 2019-ben diplomáztam. Nagy örömömre szolgál, hogy az elmúlt évek munkája számos szakmai elismerést hozott számomra: A Győri társulat 2007-ben Kisfaludy Díj-jal, a közönség 2010-ben Taps Díj-jal tisztelt meg. 2016-ban Győr Város Művészetéért Díj-jal, 2017-ben Szent László Díj- jal tüntettek ki. 2018-ban a Városmajori Színházi Szemlén és a Vidéki Színházak Találkozóján egyaránt nekem ítélték a legjobb női alakítás díját. A Színház és Filmművészeti Egyetemen szakunk záróvizsgakövetelménye, egy egy órás monodráma, illetve önálló est elkészítése volt. Így hoztam létre Karinthy Frigyes komoly hangvételű verseiből és Kosztolányi Dezső tárcáiból, egy sajátos dramaturgiájú önálló színházi estet, mely túlmutat az irodalmi estek szokásos keretein, és a műveket a színházi jelrendszer segítségével helyezi új kontextusba. Az előadás közvetlen hangon szól az élet nagy kérdésköreiről, a két barát és lelkitárs egymással harmonizáló műveni keresztül. Ezt a gondolatiságot továbbvíve, a meglévő előadás továbbjátszása mellett, szeretnék létrehozni egy előadássorozatot további 3 est életrehívásával más magyar író-, és költőpáros műveit felhasználva. Úgy gondolom ez az alkotói célkitűzés, amellett, hogy izgalmas kísérlet az egyszemélyes színház és az irodalom összekapcsolásának lehetőségeivel, tökéletesen alkalmas a magyar irodalom értékeinek népszerűsítésére, az iskolai irodalomórák kiegészítésére, és arra, hogy színházélményt nyújtsak azoknak, akik hátrányos helyzetük miatt ilyenfajta kukturális élményhez nem, vagy csak nehezen jutnak hozzá.

Iskolák

Pannon Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események