Ungváry-Kiss Márta Andrea 2022

építőművészet

Bemutatkozás

Budapesten születtem és  2017-ben diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezután építész irodában helyezkedtem el, így 2017 óta veszek részt aktívan lakóépületek, oktatási épületek és különféle középületek tervezésében. Több módon kötődőm a Balatonhoz, gyerekkorom nyarait Balatonföldváron töltöttem a nagyszüleimmel, iskolás éveim alatt pedig versenyszerűen vitorláztam. Ösztöndíjas témámmal is a Balatonhoz szeretnék kapcsolódni. A partmenti településeknek meghatározó alkotórésze a strand. Magyarország épített környezetének ez a szelete mégis más képet mutat, mint gyógyfürdős társai. A harmincas években, majd a világháború utáni időkben is sokat formálódott a Balaton partja. Történelmi távlatban mégis oly sok dolog maradt állandó. Részben a vízpart összetett funkciójából is fakad, hogy a Balaton part sajátos világát a léptékváltások, az elmosódó határok és összekeveredő területi identitások jellemzik. Építészként mindig is foglalkoztatott az átmeneti terek építészete, valamint az a finom átmenet a tervezett és ad hoc világ között, ami szinte megérinthetővé teszi az ember által kreált spontaneitást. Álláspontom szerint a Balatoni régió fejlesztéseinek a borvidékek, a kikötők és a gasztronómia fejlesztése mellett, kiemelten fontos eleme kell, hogy legyen a strandfürdők esztétikai- és funkcionális javítása, hiszen ezek is nagymértékben hozzájárulnak a település megítéléséhez. Célom a Balaton parti épített környezet feltérképezése és elemzése alapján fejlesztési javaslatok megfogalmazása és mintaépületek tervezése, valamint egy strand-építészeti kézikönyv összeállítása.

Iskolák

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-11-09 16:47:00

Hír

A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont, valamint a és a balatonfüredi Annagora Aquapark vált gyógyfürdővé az ősz folyamán.

2022-11-17 17:30:00

Esemény

Az Építészklub következő estje csütörtökön késő délután az MMA Makovecz Szalonjába lesz újra megrendezve. A novemberi klub keretében folytatódik az MMA művészeti ösztöndíjasainak bemutatkozása.