Ungváry-Kiss Márta Andrea 2022

építőművészet

Bemutatkozás

Budapesten születtem és  2017-ben diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezután építész irodában helyezkedtem el, így 2017 óta veszek részt aktívan lakóépületek, oktatási épületek és különféle középületek tervezésében. Több módon kötődőm a Balatonhoz, gyerekkorom nyarait Balatonföldváron töltöttem a nagyszüleimmel, iskolás éveim alatt pedig versenyszerűen vitorláztam. Ösztöndíjas témámmal is a Balatonhoz szeretnék kapcsolódni. A partmenti településeknek meghatározó alkotórésze a strand. Magyarország épített környezetének ez a szelete mégis más képet mutat, mint gyógyfürdős társai. A harmincas években, majd a világháború utáni időkben is sokat formálódott a Balaton partja. Történelmi távlatban mégis oly sok dolog maradt állandó. Részben a vízpart összetett funkciójából is fakad, hogy a Balaton part sajátos világát a léptékváltások, az elmosódó határok és összekeveredő területi identitások jellemzik. Építészként mindig is foglalkoztatott az átmeneti terek építészete, valamint az a finom átmenet a tervezett és ad hoc világ között, ami szinte megérinthetővé teszi az ember által kreált spontaneitást. Álláspontom szerint a Balatoni régió fejlesztéseinek a borvidékek, a kikötők és a gasztronómia fejlesztése mellett, kiemelten fontos eleme kell, hogy legyen a strandfürdők esztétikai- és funkcionális javítása, hiszen ezek is nagymértékben hozzájárulnak a település megítéléséhez. Célom a Balaton parti épített környezet feltérképezése és elemzése alapján fejlesztési javaslatok megfogalmazása és mintaépületek tervezése, valamint egy strand-építészeti kézikönyv összeállítása.

Iskolák

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2024-12-15 20:46:48

Hír

Diási Játékstrand nyerte a Balaton Legjobb Strandja címet idén.

2024-12-15 20:35:34

Hír

Az új Balaton vízpart tervről szóló kormányrendelet (BATÉK) jelentős szigorításokat hoz.

2024-08-12 12:09:44

Hír

Herczeg Ágnesnek, a Pagony tájépítészének, a cikkét ajánlom, címe a Fürdőváros fürdő nélkül.

2024-08-12 12:06:51

Hír

Megjelent egy írásom az Országépítő folyóíratban.

Hír

Az összes Balatoni strand egy helyen, térképes keresővel.

Hír

Itt és akkor podcast új epizódja a 19. század végi Balatoni turizmusról

2023-12-15 22:25:00

Hír

Összel megjelent Bartha Dorka Balaton Offseason című könyve és Bolla Zoltán Balatoni modernizmus és art deco című kötete.

2023-12-15 22:05:00

Hír

Különleges minősítést kapott öt balatoni strand, melyre önkéntesen lehet jelentkezni és a Magyar Turisztikai Ügynökség osztja ki.

2023-08-12 11:59:00

Hír

Könyvajánló: A múzeumcafé 78. lápszáma, amely a "balaton idő, utazás' címmel teljes egésszében a magyar tengerrel foglakozik.

2023-07-14 19:00:00

Esemény

MAGYAR TENGER TÁRSASÜDÜLŐ címmel nyílik kiállítás a Balatonboglári Vörös és Kék Kápolnában, amely július 14. és augusztus 13. között megtekinthető.

2023-04-10 22:12:00

Hír

Idén kezdik meg a Tihanyi strand megújítását.

2023-04-04 17:11:00

Hír

Könyvajánló Balaton témában építészeknek.