Turós Balázs 2022

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Az ember az egyetlen élőlény, amely tudatában van életének végességével. Egy individualista társadalomban hogyan tudjuk elfogadni személyiségünk mulandóságát? Erre a kérdésre próbáltam választ találni négy évvel ezelőtt, akkor még "Eggyel közelebb" címmel elkezdett sorozatomban. Időközben a nagymamámat demenciával diagnosztizálták, és lassan egy közös munkává alakult át az eredeti projekt. Betegsége magában hordozza saját félelmeim kiindulópontját. Ha a halálunk pillanata személyiségünk teljes eltűnését jelenti, akkor a demenciára tekinthetünk ennek a pillanatnak a kimerevített állapotaként, amelyben nagyon lassan, napról napra távolodunk el önmagunktól. Nagymamám szellemi és fizikai változását szemlélve próbálok közelebb kerülni az elfogadáshoz, a világban való rend megtapasztalására törekedve, amelynek ugyanúgy része az elmúlás is. Az ösztöndíjas időszakban "A dolgok természete" című sorozatot szeretném folytatni, a három év végére egy könyvet létrehozva.

Budapesten születtem 1990-ben. Tizennégy éves voltam, amikor először egy filmes gép került a kezembe. Első pillanattól kezdve a fényképezés fontos szerepet tölt be az életemben. Érettségi után felvettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia szakára. A BA diploma megszerzését követően Angliába költöztem. Plymouthban ismerkedtem meg a FotoNow-val, a közhasznú szervezettel két éven át dolgoztam együtt. Miután hazajöttem, elvégeztem a MOME fotográfia mester szakát. Azóta Pécsi József ösztöndíjasként folytattam saját projektjeimet. A tanítás mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, 2015 óta készítek fel diákokat a MOME-ra, emellett több mint 10 éve tartok analóg fotós workshopokat fiataloknak. 2021-ben a Robert Capa Fotográfiai Nagydíj ösztöndíjasa voltam. 2022-ben a "A dolgok természete" című munkámat beválogatták a Lodzi Fotófeszitvál versenyprogramjába.

Iskolák

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-12-14 00:00:00

Hír

A Capa Blog kérdéseire válaszolt Turós Balázs, aki a tavalyi év egyik Futures fotográfusa volt.

2024-12-12 23:31:01

Hír

Turós Balázs, "A dolgok természete" című sorozata finalista lett a Star Photobook Dummy Award-on.

2024-07-13 00:00:00

Hír

Athens Photo Festival 2024. Június 6-tól Július 28-ig

2024-06-20 00:00:00

Hír

Turós Balázs bekerült az idei AperturePortfolioPrize 20 kiemelkedő művésze közé.

Esemény

A DokuMa második beszélgetésén a generációk közötti kapcsolódási lehetőségek kerülnek fókuszba.

Esemény

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tisztelettel meghívja Önt a TF 100 Fal avatására.

2023-12-17 12:36:00

Hír

A MOME Fotográfia szakra 2014 óta készítek fel diákokat, mostanáig egy teljes évfolyamnyi hallgató sikeres felvételijét segítettem. A szak oktatásában is részt veszek 2023 óta, a Business to Design kurzus mentoraként.

2023-12-04 23:12:00

Hír

"Balázst még egyetemi évei alatt kezdte el foglalkoztatni Közelebb c. fotósorozata – egy olyan témát szeretett volna megragadni, ami bizonyos értelemben nem körüljárható. Így jutott az idő és az idő múlásának kétségtelenül absztrakt problémájához"

2023-08-17 16:21:00

Hír

„Akkor tűntem el” állapította meg a nagymamája, férje halálára utalva. Ez lett a címe annak a sorozatnak, amelyet Turós Balázs a harmadik alkalommal elnyert Pécsi József-ösztöndíja alatt készített. A fiatal fotóművésszel beszélgettünk.

2023-05-01 11:17:00

Hír

"5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Turós Balázs fotográfust kérdeztük." punkt.hu

2023-03-12 21:37:00

Hír

A Capa Központ kiválasztotta azt az öt feltörekvő fotográfust, akik a magyar fotográfiát és a Capa Központot képviselhetik az idei FUTURES – Európai Fotográfiai Platformon!

2023-01-28 16:14:00

Hír

Humans are the only living beings who are aware of the finality of life. We are bound to accept this fact with total vulnerability. How can the transient nature of our personality be acknowledged in an individualistic society? Five years ago I set out to find an answer to this question in my series.