Mórocz István 2024

képzőművészet

Bemutatkozás

Az érdeklődésem középpontjában a mindennapi élet egyes helyszínei kapnak fontos szerepet. Ezeket a helyeket személyes tapasztalataim, valamint utazásaim során fedeztem fel. Ezek rendszerint olyan helyek, amelyek körül veszik az emberi társadalmat. Különféle tájak, épített terek, melyben személyes élmények alapján felfedeztem közös pontokat: az időt, az elmúlást, az embernélküliséget, az elidegenedést, az ürességet, a magányt, a pusztulást és az enyészetet, valamint az emberek otthagyott nyomait. Az ösztöndíj ideje alatt következetesen folytatnám az eddigi grafikai sorozataimat. Több képből álló, installatív műtárgyegyütteseket szeretnék létrehozni, amelyben az utazásaim során megfigyelt élményeimet dolgoznám fel. Reflektálni szeretnék arra, hogy ma egy általános jelenségnek tekinthető a falvak, városrészek, ipari környezetek eltűnése nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban. Ezt már egy általam bejáratott, játékos jellegű munkamódszerrel fogom létrehozni, melyben a motívumok elhelyezésével fiktív helyeket jelenítek meg. A grafikai munkásságomhoz szervesen hozzátartozik a fotódokumentáció készítése is, amit szeretnék tovább folytatni a grafikák elkészítése mellet. Ez abból áll, hogy alkalmazom a digitális, valamint a klasszikus fotótechnikai eljárásokat. Saját környezetemben, valamint az utazásaim során rendszeresen felfedezem azokat a környezeteket, amelyek a képeimen gyakran visszaköszönnek és ezekről felvételeket készítek. A legjobb képeket kiválogatnám és cianotípia technikával hívnám őket elő. Szeretnék létrehozni egy 20 képből álló sorozatot, amely jól reprezentálná azt a gondolkodási folyamatot, amit a grafikáim során is képviselek. Mindegyik képről 10 példányt világítanék le, és saját kezűleg készített, cianotípia eljárással létrehozott fényképeket tartalmazó művészkönyv formájában tálalnám, amely útinaplóként is felfogható.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-12-07 21:54:00

Esemény

Art Flexum Művészeti Társaság -Téli Tárlat kiállításmegnyitója

2024-11-25 09:00:00

Esemény

Kiállításmegynyitó az alkotóházban