Szögi Tamás 2026
építőművészet
Bemutatkozás
Szegeden születtem 1987-ben. Némi gimnáziumi zeneművészeti kitérő után a BME Építészmérnöki karán diplomáztam 2015-ben elnyerve a kar Hauszmann-díját. Azóta számos nagy budapesti projekten dolgoztam először az M-Teampannon építész irodánál Noll Tamás vezetésével majd a DAW Építész Stúdiónál. Több nagyobb léptékű pályázat mellett volt szerencsém részt venni a Liget-projekt keretében épült Magyar Zene Háza tervezésében, valamint az MTA Humántudományok Kutatóháza belsőépítészeti tervezésében és építésében Major György és Csavarga Rózsa mellett. A DAW Stúdiónál dolgoztam számos hazai műemlék tervezésén mint a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Ref. Gimnázium bővítésén vagy az ónodi vár rekonstrukcióján. Az irodában Katona András vezetése mellet dolgoztuk ki a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok megújított arculatát és annak részeként a birtok központjának és középiskolájának valamint számos majorjának revitalizjációs mesterterveit és műemléki rekonstrukcióját, ahol az iskola főépületét és könyvtárát rajzoltam. A Teampannon és DAW csapatával 4 éven át közösen terveztük a Dél-budai Centrumkórház 1200 beteget ellátó épületét, mely projekten a gyermekkórházi területek projektvezetőjeként dolgoztam Harmath Tamás kollegámmal vállvetve. Később a BIVAK Studio tagjaként a Magyar Építészeti Múzeum tervezésében vettem részt, ahol Détári György szakmai vezetése mellett a CPM csapatával közösen dolgoztuk ki a műemlék épületek részleteit és az új múzeum közel 170 ezer egyesével konszignált cserépből álló, mintás tetőfedését. Jelenleg a Tér és Forma Építész Stúdió tagjaként a nagy múltú szegedi építésziroda új lendülettel való szakmai átvételén munkálkodom. A cégnél kezdtem szakmai pályafutásom gyakornokként, nagy megtiszteltetés, hogy a stúdió alapítói Vesmás Péter, Zákányi Ildikó és Sipos György által felépített igen széles portfóliót, irodai hagyományokat és a szegedi örökséget folytathatom.
Iskolák
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar
Hírek, Események
2026-03-26 00:00:00
Hír
Elkészült a Tér és Forma Borbás Dorka üvegművésszel közösen készített különleges üvegszobra.