Balla Bence Ferdinánd 2024
színházművészet
Bemutatkozás
2000. március 9-én születtem Budapesten. Művészeti tanulmányaimat a Budapesti Metropolitan Egyetemen végeztem, mozgóképkultúra- és médiaszakember diplomát szereztem, majd a MOME Open Digi Archiv képzés keretében digitalizálási és örökségvédelmi szakember továbbképzésen vettem részt. Az M5 televíziónál szerkesztő gyakornok voltam az MTVA Tehetséggondozó Programjának keretében, majd az EWTN Katolikus Televíziónál vágóként, operatőrként dolgoztam.
A mohorai Tolnay Klári Emlékházban művészeti- és archívumvezetőként kezelem az emlékház gyűjteményeit. Az Emlékház állandó kiállítása mellett számos szakmai rendezvény lebonyolításában, kiállítás rendezésében vettem rész, többek között Béres Ilona, Venczel Vera, Pásztor Erzsi, Őze Lajos, Koncz Gábor, Szersén Gyula színművészek, Tokody Ilona operaénekes életmű-kiállításának, valamint az Egri csillagok című film forgatásának 50. évfordulójának emléket állító, a filmet felelevenítő tárlatban.
Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia posztomusz tiszteletbeli tagja, a huszadik század egyik legkiemelkedőbb színművésze, az első magyar filmsztárok egyike, akinek 64 évet felölelő szakmai életművéhez több száz film és színházi szerep köthető. Pályázati célom, hogy a 110 éve született Tolnay Klári életművéhez köthető színházi és filmes adattárakban, levéltárakban kutatómunkát végezzek, valamint a Tolnay Klári Emlékház archívumában található film- és színháztörténeti anyagot tudományosan feldolgozva, leltározva digitalizáljam, majd ezen gazdag gyűjteményt felhasználva szakmai kiállításokat, valamint egy átfogó, retrospektív filmet alkossak a Művésznő életéről. A tematikus kiállítások, valamint az életrajzi dokumentumfilm különlegességét pedig az adja, hogy valóban eddig nem látott, személyes dokumentumok illusztrálják a portréfilmet, gazdagítva a feledhetetlen Színészkirálynő szakmai és személyes oldaláról alkotott képet.
Iskolák
Budapesti Metropolitan Egyetem
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események