Bemutatkozás
Sohajda Zsuzsa vagyok - szövő és bogozó.
Teljesen normális, hogy mindig is izgattak a textilek, hisz a nők évezredek óta szőnek, fonnak, varrnak, hímeznek, csomóznak... A vérünkben van: kinek jobban, kinek kevésbé.
A gimnáziumot Miskolcon, az Avasi Gimnázium rajz tagozatán jártam, ami meghatározó élménye az életemnek. Aztán elvesztettem a fonalat: szülői bíztatásra jogot, majd közgazdaságtant tanultam. Ezt követően saját belső indíttatásból munka mellett elvégeztem a MOME posztgraduális művészeti menedzsment képzését is. Közben dolgoztam itt-ott komoly feladatokon, majd anya lettem és immár tíz éve Vas megyében élek családommal.
Akkor vettem fel újra a fonalat, amikor pár éve, az akkor induló Vasvári Népfőiskola 40 órás szövő felnőttképzése indult. Ezt a Békés Megyei Népművészeti Egyesület nyári szövő tábora követte Páll Etelka vezetésével, majd az azt követő szővő képzés Landgráf Katalinnal. Tavaly fejeztem be a népi kézműves, takács képzést Decreczeni János és Debreczeni Klára vezetésével Békéscsabán. Idén kiállításra került egyik vizsgaremekem a XX. Kárpát-medencei Népi Textilfesztiválon is.
A szövéssel párhuzamosan - vagy talán kicsit beelőzve - talált meg a rojtcsomózás is (nemzetközi nevén makramé, vagy ahogy egyszer hallottam asszonyoktól, a BOGozás). Számtalan fonalat és alkalmazási területet kipróbáltam és oktattam workshopok keretében felnőtteknek és gyermekeknek az elmúlt években. Három éve létrehoztam saját márkámat "BOG mánia" néven. Jelenleg főállásban a Vasvári Népfőiskolának dolgozom, kézműves témafelelősként.
Az elmúlt időszakban tanulok, alkotok, továbbadok: táskát készítettem a "Kis fekete" pályázatra, ruhát tervezek a BMNE V4-es projektjén belül, és együttműködünk szlovén kézművesekkel egy határmenti kézműves turisztikai régió létrehozásban. Közben egy wales-i "fogas szövőszéket" tesztelgetjük, hogy mire jó?
Pályázatom célja, hogy a bodrogközi gyökereimtől elindulva összegyűjtsem és bemutassam a magyar népi rojtcsomózási hagyományt, majd ezt a technikát a mai életünknek és használati igényeinknek megfelelő formába öntsem újra. Lépték váltásokkal, új funkciók felkutatásával adjak új esztétikai tartalmat a szövés és rojtcsomózás hazai hagyományának lakástextileken és ruházaton egyaránt, oktassam workshopok és táborok keretében.

Iskolák
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Hírek, Események