Bemutatkozás
Alkotói és kutatási témám ettől fogva zene és képzőművészet érintkezési pontjai, határterületei, átjárási lehetőségei. Az automata zenélő szerkezetekre a zenei információt is minden esetben magam írtam, tehát hangszeres játékkal és zeneszerzéssel, zeneelmélettel is foglalkozom. 2017-től 2018 júniusáig Erasmus kutatói ösztöndíjjal Velencében éltem. Itt többek között dolgoztam a Képzőművészeti Akadémián, valamint kurzusokat látogattam a Velencei Konzervatóriumban. Ezen időszak alatt főleg művek tervezésével ill. hangszeres játékkal és zeneszerzéssel foglalkoztam. Hazatérve 2019-ben leszigorlatoztam, 2020-ban megírtam doktori értekezésemet ("Mű-hangszerek/Hangszer-művek/Hang-műszerek"),melynek doktori védése, fokozatszerzési eljárásom summa cum laude minősítéssel zárult. 2020-ban Derkovits - ösztöndíjban részesültem. Még 2021-ben NKA alkotói támogatást nyertem, melynek köszönhetően elkészíthettem a legutóbbi hangszer-művemet, a Kristály Kórus (Kimatika) Hangszert.
Ösztöndíjas munkámat képező alkotói-kutatási témám egy elméleti kutatás és egy interaktív,audiovizuális installációt is magában foglaló mű illetve mű-együttes megtervezése és kivitelezése. A hang ontológiájának vizsgálata, szakrális geometria, kozmológiai struktúrák és mintázatok tanulmányozása, rajzokon és festményeken, valamint az általam kikísérletezett hangszer-műveken keresztül, egy információs összefüggésrendszer kidolgozására, ennek működésbe és játékba hozása egy "többdimenziós", interaktív, audiovizuális mű-együttesben,műalkotásban.
Iskolák
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Ösztöndíjak
- 2010 — OTHER EU, Erasmus - program, Magyar Képzőművészeti Egyetem
- 2017 — OTHER EU, Erasmus - program, Magyar Képzőművészeti Egyetem DLA
- 2014 — PAST_ART Magyar Képzőművészeti Egyetem, DLA
- 2021 — PAST_ART Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap
- 2023 — CURRENT_ART Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap
- 2020 — PAST_ART MANK Nonprofit Kft. - Derkovits - ösztöndíj
Hírek, Események
2026-07-24 09:00:00
Esemény
Októberben kiállításom nyílik Fóton. A kiállítás előkészítéséhez elmentem megtekinteni a helyszínt.
2026-08-02 11:00:00
Esemény
Augusztus 2-án kamarakiállítás keretében I.Zenegépem volt látható Bősze Ádám Zenei Antikváriumában.
2026-07-22 11:00:00
Esemény
Az augusztus 2-ai kamarakiállítás előkészületei. Zenegép installáció,restauráció és finomhangolás.
2026-04-11 14:00:00
Esemény
A Budapesti Playback Társulat Haiku - kiállítása és színházi workshop eseménye
2026-02-27 18:00:00
Esemény
A Budapesti Playback Színházi Iskola Haiku pályázatának kiállítása és interaktív színházi eseménye.
2025-10-17 09:24:00
Hír
Szabad pálya - a Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány XVI. Őszi Tárlata
2025-09-25 11:01:00
Esemény
Egy estés rendhagyó kiállítás és előadás a Kutatók Éjszakáján, a tatai Eötvös József Gimnáziumban