Számfira Máté 2026
népművészet
Bemutatkozás
Békés megyéből származom, jelenleg Szegeden élek. A néptánccal általános iskolában ismerkedtem meg. Annyira magával ragadott ez a világ, hogy középiskolai tanulmányaimat néptánc szakon folytattam Békéscsabán a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. A szegedi tanítóképző főiskola elvégzése után Budapesten szereztem diplomát a Magyar Táncművészeti Egyetem alapszakán és mesterszakán, jelenleg pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója vagyok.
Már közel tíz éve veszek részt a szegedi és környékbeli települések folk-életében táncoktatások, táncházak, bálak, műsorok, néprajzi előadások, intenzív oktatások szervezésével, és vezetésével. Feleségemmel, Számfira-Nagy Zitával három éve hat csoporttá kibővülve oktatjuk a gyerekeket és felnőtteket az általuk alapított szegedi Hatetudnád Tánctanodában.
Jelenleg már szegedi lakosként nagyon fontosnak tartom a helyi értékek (dél-alföldi tánchagyományok, népviseletek, Szegedi Papucs) bemutatását országhatáron belül, és kívül (Luxemburg, Rijeka, Zágráb, Hannover) egyaránt. A Szeged mellett fekvő kiskundorozsmai cigánytelepre tíz éve járunk felségemmel gyűjteni.
A kiskundorozsmai cigányság tánckultúrája címmel írt dolgozatunkkal pályáztunk a Népművészet Ifjú Mestere elismerésre is, melyet 2022-ben adományozott számunkra a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Még ebben az évben Junior Prima Díjat vehettem át Magyar népművészet és közművelődés kategóriában.
A továbbiakban is szeretném folytatni gyűjtőmunkámat, kibővítve a Szeged környékén élő szerbek, románok és cigányok tánckultúrájának lejegyzésével, rendszerezésével, majd ezek felhasználásával egy egész estés produkció során a közönség számára is bemutatni ezeket.

Hírek, Események