Kusz Veronika 2024

művészetelmélet

Bemutatkozás

Kusz Veronika (1980) zenetörténész, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az Intézet 20‒21. Századi Magyar Zenei Archívum Dohnányi-gyűjteményének kurátora. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zenetudományi szakon diplomázott, doktori fokozatát 2010-ben védte meg ugyanitt. 2005‒2006-ban Fulbright-ösztöndíjjal Dohnányi Ernő amerikai hagyatékában kutatott, később (2014‒2015-ben) nagy szerepet játszott a hagyaték Magyarországra kerülésében. Számos ösztöndíj nyertese: háromszor részesült Kodály-ösztöndíjban (2005, 2007, 2008), kétszer Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban (2015‒2018, 2019‒2022), háromszor az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjában (2020, 2022, 2023), 2023/24-ben pedig elnyerte az MMA Tagozati Ösztöndíját. 2016-ban Akadémiai Ifjúsági Díjjal (MTA), 2019-ben Kroó György-plakettel (MZZT) és Bolyai-plakettel (MTA Bolyai Kuratórium) tüntették ki. 2010 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori iskolájában oktató és témavezető. 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének plenáris előadója volt. Száznál is több publikáció szerzője; tanulmányai jelentek többek közt olyan meg olyan neves nemzetközi folyóiratokban, mint az "American Music" (2014) és a "Notes" (2017). Kötetei közül kiemelkedik angol nyelvű monográfiája, "A Wayfaring Stranger. Ernst von Dohnányi’s American Years", amelyet a nagy presztízsű University of California Press jelentetett meg 2020-ban. További kötetei: "Járdányi Pál" (Mágus / BMC, 2003/2016), Dohnányi amerikai évei (Rózsavölgyi, 2015), "The Last Romantic: Dohnányi’s American Concert Recordings" [CD] (Rózsavölgyi, 2017), "Dohnányi Ernő: Válogatott írások és nyilatkozatok" (Rózsavölgyi, 2020), “Mesterem emlékének. Vázsonyi Bálint és az első Dohnányi-monográfia" (BTK, 2022). Következő, James A. Grymesszal közös Dohnányi-kötetét az Oxford University Press fogadta be (2025). Jelenleg emellett Weiner Leóról szóló kismonográfián és tanulmányokon, továbbá Dohnányi leveleinek közreadásán dolgozik.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események