Dr. Czakó Dóra 2026
zeneművészet
Bemutatkozás
Az ELTE BTK Zenei Tanszékén, az Ének-zene tanár, karvezető, valamint a Szolfézstanár szakokon végeztem 2005-ben és 2006-ban, majd két évvel később a Zeneakadémia Egyházzeneművész, kóruskarnagy szakán is oklevelet szereztem. A PhD fokozatot az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola Esztétika programjában teljesítettem.
Alap- és középfokon is tanítottam, szolfézs és ének-zene tantárgyakat. Zenei referensként, több éven keresztül koncerteket szerveztem az Óbudai Társaskörben, valamint az MTA BTK Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályán tizenkét éven keresztül dolgoztam. 2018 óta az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének Zenekultúra és Művészeti Instruktor szakán oktatok.
Kutatási területeim közé tartozik a zenei művészetközvetíté, a zeneesztétika, valamint a kortárs egyházzene. Kántorként, scholavezetőként és színházi korrepetitorként is tevékenykedem, ilyen formában igyekszem munkámban az elmélet és gyakorlat egyensúlyát megtartani.
A pályázat keretében a magyar zeneszerzők a II. Vatikáni Zsinat óta írt római katolikus liturgikus műveit elemzem és mutatom be. A téma azért fontos számomra, mert gyakorló katolikus egyházzenészként tizennyolc éve végzek kántori feladatokat és vezetek scholát. A doktori disszertációmat a kora-barokk egyházzenéjéből írtam, azóta foglalkozom egyházzene-történeti kutatással, eddigi témáim között szerepelt már több 20-21. századi komponista (pl. Lajtha László és Jeney Zoltán).
A kutatás gyakorlati és elméleti szempontokat is figyelembe vesz, vagyis mind a magyar zenetudomány, mind a vallástudomány és egyháztörténet, ezzel együtt az egyházzenészek, gyakorló kántorok, kóruskarnagyok is profitálhatnak majd belőle egy online adatbázis által.
A felvázolt kutatási tervem, ezen belül az online adatbázis létrehozása, valamint az összeállított kórusgyűjtemény nagyban segítené a 20. század második fele, valamint a magyar kortárs szerzők műveinek liturgikus közegben való megszólalását.

Hírek, Események