Pass Andrea portfólió
2021-03-18 20:01:28
Tisztelt Kuratórium!
Az elmúlt években szabadúszó színházrendezőként és drámaíróként dolgozhattam, elsősorban felnőtteknek szóló előadásokat hoztam létre. Eddigi szakmai tapasztalataimat azonban szeretném mostantól kifejezetten a fiatalokkal való együttműködésben kamatoztatni. 2012-ben írtam és rendeztem meg első drámámat, a Kő, papír, ollót, amely egy ifjúsági előadás, és amit évekig játszottunk az ország különböző iskoláiban. A darab sikere indított el pályámon, azóta több színházban is dolgozhattam, az esetek többségében saját drámáimat rendeztem meg.
Az egyik legfontosabb munkámnak az Eltűnő ingerek című drámámat, rendezésemet tartom, amely az elmúlás, a halál témáját dolgozza fel, és amely az Örkény István drámaírói ösztöndíj, valamint a STAFÉTA, Budapest a tehetséges fiatalokért pályázat támogatásával jött létre. A dráma azóta nyomtatásban is megjelent első önálló drámakötetemben (Eltűnő ingerek és más színdarabok), és bekerült a Petőfi Literary Fund New Hungarian Drama – 10,1 Plays című angol nyelvű kiadványába. A darab elnyerte a 2019-es Az évad legjobb magyar drámája – díjat. Pályám során három alkalommal kaphattam meg az Örkény István drámaíró ösztöndíjat és a STAFÉTA pályázat támogatását. Számos darabom jelent meg nyomtatásban és idegen nyelven, tartottak belőlük felolvasó színházi előadást például New Yorkban és Isztambulban is.
A pandémia alatt leginkább diákokkal foglalkoztam, drámaíró kurzusokat tartottam számukra online formában. Ezeknek a műhelyeknek az eredményessége arra buzdít, hogy minél több fiatalnak teremtsek lehetőséget arra, hogy kipróbálhassa a kreatív drámaírást. A járvány alatt a kurzuson résztvevő diákoknak nagyon sokat segített a közösségi írás, mert feldolgozhatták szorongásaikat, megfogalmazhatták félelmeiket is. A darab, amely ebben az időszakban született így egy korszak lenyomatává vált a felnőtté válás küszöbén álló fiatalok szemszögéből.
MMA_Muv_Oszt_Palyazat_2022-2025_Felhivas_Pass Andrea_Portfolio.pdf
Pass_Andrea_Portfólió.pdf
MMA_Muv_Oszt_Palyazat_2022-2025_Felhivas_Pass Andrea_Portfolio.pdf
Pass_Andrea_Portfólió.pdf
Pass Andrea portfólió2
2021-03-19 12:49:19
SFB,AMFB
Fontosabb előadások rövid bemutatása
2021-03-22 09:12:47
Portfóliómban kiemelkedőbb előadásaim rövid bemutató anyagát állítottam össze.
Pass_Andrea_Portfólió.pdf
kbfíks
2021-03-22 09:40:20
,mní
ado.jpg
Pass Andrea portfólió
2022-03-12 19:15:36
Tisztelt Kuratórium!
Drámaíróként, színházrendezőként és drámapedagógusként szakmai tapasztalataimat, tudásomat szeretném mostantól kifejezetten a fiatalokra összpontosítani. Ennek az elképzelésnek meghatározó részét képezi a kreatív írás, egy olyan drámaírói gyakorlat, aminek módszertanán évek óta dolgozom, gyakorlom, és amelnyek eredményeként 2021-ben létrejött az első, kamaszok által megírt magyar dráma, és amit rendszeresen telt házak előtt játsszunk.
2012. óta foglalkozom diákokkal, hoztam létre velük és nekik színházi előadásokat, drámafoglalkozásokat, kurzusokat. Igazi sikerként élem meg, ha évek múltán ezek közül a fiatalok közül ismét találkozhatok egy-egy tehetséggel a szakmámban, már színész hallgatóként, drámapedagógusként, dramaturgként, rendezőként. Természetesen ezeknek a foglalkozásoknak nem az az egyedüli célja, hogy a diákokban felkeltsem a vágyat a színházcsinálás iránt, hanem hogy megismertessem és megszerettessem velük a színházi alkotófolyamatban rejlő teremtő, kreatív lehetőségeket.
Hivatásomat elsősorban a fiatalokkal történő együttműködésben szeretném folytatni, ehhez kérem a kuratórium támogatását. 2021-ben már beadtam munkatervemet az MMA ösztöndíj pályázatára, ezzel a tervvel próbálkozom most is, kiegészítve, fejlesztve azóta nyert tapasztalataim alapján. Ebben az évben az NKA támogatásával el tudtam indítani egy négyhónapos drámaíró kurzust, jelenleg 14 vidéki fiatallal dolgozom együtt, most a drámaírás során a komolyzene inspirálja a diákokat, a színpadi jelenetek egy Handel oratóriumra születnek. Szeretném a kreatív drámaírásban rejlő lehetőségeket, módszereket az elkövetkező három évben tovább fejleszteni, minél több fiatal számára az ország minél több pontján drámaíró kurzusokat tartani, amit ma már online formában könnyen megoldhatunk. A foglalkozások eredményeként, tapasztalataimat, a megszülető módszertant egy kiadványban kívánom rögzíteni egyfajta tanári segédletként elsősorban a drámaírás iránt érdeklődő fiatalok, magyartanárok, drámapedagógusok, valamint színjátszócsoportok vezetői számára.
Pass Andrea portfólió
2023-03-24 07:31:14
Tisztelt Kuratórium!
Az Akadémia ösztöndíjprogramjára olyan hangjátékok megírásának tervével pályázok, amelyek elsősorban fiataloknak, gyerekeknek szólnak. Ezért portfóliómban az általam fontosabbnak tartott színházi előadásimat emeltem ki, valamint azokat az ifjúsági darabokat, amelyek szakmai elismerésben is részesültek.
2012-ben írtam első osztályterem-színházi darabomat, a Kő, papír, ollót. Később ezzel indította el színházi nevelési munkáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, illetve 2023. áprilisában a Pesti Magyar Színház is műsorra tűzi a darabot. A Kaposvári Biennálén, a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén, a Tantermi Színházi Szemlén legalább tíz alkalommal vettem részt ifjúsági előadásaimmal, ahol több díjat is elnyertek. Ezek közül a Békás Pál-díjnak örültem leginkább, amit az Újvilág című darabomért kaptam, az előadás a VIII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle Fődíját is elnyerte. A darab bekerült a Petőfi Literary Fund New Hungarian Young Adult Drama című kiadványába. A Szabadkai Népszínház ezzel a drámámmal indította el színházi nevelési tevékenységét.
2018-ban a Kaposvári Biennálén a középiskolásoknak szóló Lorenzaccio adaptációm elnyerte a fesztivál különdíját.
MMA_Muv_Oszt_Palyazat_2023-2026_Felhivas_Portfolio_Pass_Andrea.pdf
MMA_Muv_Oszt_Palyazat_2023-2026_Felhivas_Portfolio_Pass_Andrea.pdf
MMA_Muv_Oszt_Palyazat_2023-2026_Felhivas_Portfolio_Pass_Andrea.pdf
Pass Andrea portfóliója
2023-03-27 18:42:30