Máder Barnabás 2024

iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozás

Amikor 2003-ban megszereztem szilikátipari tervezőművész diplomámat a Magyar Iparművészeti Egyetemen porcelán szakirányosként, akkor inkább formatervezőnek gondoltam magam. Azóta azonban sokat változott érdeklődésem, egyre inkább kezdtem elszakadni a szigorúan vett funkciótól és szabadabb módon felhasználni szakmai hátteremet. Az alapanyagot, a porcelánt médiumnak tekintem, ami szabadságot ad a felhasználás lehetőségeiben és természetesen nem kizárólagos. Jelenleg önálló alkotóként dolgozom műtermemben, ahol készülnek használati tárgyak, épületkerámiák és autonóm, képzőművészeti alkotások is. Jelenlegi legfontosabb témámat 2018-ban kezdtem fejleszteni, amelynek kiindulópontja térképek feldolgozása volt kis elemekből álló installációk létrehozásával. Legfontosabb eszközöm a porcelán áttörése és egyre inkább a fény. Személyes kötődések, emlékek, benyomások és társadalmi kérdések egyaránt inspirálják munkáimat, amelyeket több rangos nemzetközi díjjal is elismertek. A következő három évben ezt a gondolatmenetet vinném tovább, az áttörés mellett behozva a színeket, amihez a rizsszemes technika bevonása mintegy evolúciója eddigi munkáimnak. A felhasznált kiindulópont ezúttal tágabb értelemben vett térképek lesznek, mivel csillagképek és galaxisok, vagyis űrbéli tájképek megvalósítása a célom.

Iskolák

Magyar Iparművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Egyéni alkotó

Hírek, Események