Hír

2020-10-07 14:41:00

Amerikai Egyesült Államok

1956-os magyar építészek: Karácsony Rita kutatása az Építészfórumon

Karácsony Rita építész 2016-2017-ben az MMA Építőművészeti Tagozat támogatásával huszonegy olyan építész életművével foglalkozott, akik az 1956-os forradalom után hagyták el az országot. A kutatásból most cikksorozat indult az Építészfórumon; az első írás Mertl Gábor munkásságát mutatja be.

„A cikksorozat olyan – itthon talán kevéssé vagy egyáltalán nem ismert – magyar építészek bemutatására vállalkozik, akik az 1956-os forradalom után külföldön telepedtek le, hogy ott folytassák Magyarországon félbeszakadt tanulmányaikat, illetve szakmai pályafutásukat. 1956 őszén, telén – jelen tudásunk szerint – több mint százötven építész és építészhallgató döntött, főként politikai okokból, az ország elhagyása mellett” – írja Karácsony Rita a sorozat bevezetőjében. „Azonban mindnyájuk életében meghatározó maradt a közös múlt: a még gyerekként átélt II. világháború, majd a forradalmi események és persze a Műegyetem Építészmérnöki karán végzett tanulmányi évek. A legtöbben a szocialista realista stílusdiktátum (1951–54/55) időszakában voltak az egyetem hallgatói, ennek ellenére – mint majd látni fogjuk – könnyedén nyitottak a legkülönbözőbb és legújabb építészeti tendenciák irányába az emigrációt követően.”

A sorozat első része az Amerikai Egyesült Államokba látogat el, hogy bepillantást nyerjünk Mertl Gábor (Budapest, 1933–) életművébe. Ebben az építész visszaemlékezése szolgál támaszként, amely három – telefonon, illetve egy személyes budapesti találkozás alkalmával folytatott – beszélgetés alapján született 2016–17-ben. 

Mertl az 1956-os forradalom évében már a diplomatervén dolgozott a Műegyetem Építészmérnöki karán, a terv befejezésére és a védésre azonban nem volt lehetősége. A forradalom után tanulmányait, illetve pályafutását az Egyesült Államokban folytatta, ahol 1967-ben megnyitotta saját tervezőirodáját, a Gabor J. Mertl & Associates, Architects-t, és komoly szakmai karriert épített fel.

További részletek az Építészfórum cikkében