Hír

2023-12-21 16:11:00

Csíkborzsova

A Csíki Nemezműhely csűrműhelye

Idén ősszel borzsovai csűrműhelyünk sikerült téliesíteni a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően s megnyitotta kapuit a nemezelnivágyók előtt is.

Székelyföldre kerülvén végül Csíkborzsovában alakítottuk ki családi fészkünk. A házvásárláskor fő szempont volt, hogy legyen rajta egy csűr, melyet idővel nemezműhellyé alakítunk. Telt-múlt az idő, megalapítottuk a „Csíki Nemezműhely” vállalkozásunk s gyakran tartottunk nyári foglalkozásokat a nyitott csűrben. Immáron negyedik éve, hogy pályázunk a Borzsovai Ifjúsági Szervezettel együttműködve a Csoóri Sándor Alapnál s most őszre jutottunk el addig a fázisig, hogy egy zárt, fűthető helységet alakítottunk ki, mely napi munkánk mellett csoportok fogadására is alkalmas.  Óriási előrelépés ez életünkben. Az első alkalom egy napos októberi szombat volt, mikor fogadtam a 2 éves képzésemre jelentkezőket.  A Vámszer Géza Népiskola felkérésére ugyanis Udvarhely mellett az idén ősztől felnőttoktatást vezetek az új csűrműhelyünkben is.

A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott Szakkörök forgatagába mi is bekapcsolódtunk s az idén nemez és tojásfestő szakkört vezetek heti rendszerességgel a műhelyben.

Már a Nagy István Művészeti Iskola hatodikosai is töltöttek nálunk egy kézműves nemezelős-kötélverős napot. Reméljük, hogy sok foglalkozásnak, képzésnek fog helyet adni műhelyünk és sok csodás alkotás születik meg kezünk között. Köszönjük!