A halál és a lányka
Vannak utolsó művek, amelyek kapcsán nehéz nem arra gondolni, hogy azokban (még inkább) önmagukról kezdenek el beszélni az alkotók. Ha ego-dokumentumként (mint amilyenek a naplók, az emlékiratok és a levelezések is) tekintünk meg nem szólaltatható – 500 évvel ezelőtt élt – művészek utolsó alkotásaira, vajon miféle vallomásra bírhatók? Mit mondanak az utolsó mű jogán? Tudhatta a művész, hogy az lesz életművének lezáró műve is egyben? A régi mesterekről Isó M. Emese művészettörténész mesél a Hegyvidék Galéria új előadás-sorozatában.
Az első alkalommal Hans Baldung Grien (1484–1545) művészetéről lesz szó, aki a hazai közönség számára is jól ismert alkotó, hiszen a Szépművészeti Múzeum őrzi egyszerre monunentális és meghökkentő Ádám és Éva-kompozícióját. A kettősképet nemcsak mérete teszi lenyűgözővé, de az a felfogás is, amely a nő- és a férfialak megformálása mögött húzódik. Éva az aktív csábító, aki tisztában van szépsége erejével. A női test és annak ereje, majd romlása, illetve mulandósága Baldungot mindig is foglalkoztatta: életének utolsó műve is erről tesz tanúbizonyságot.
//
Isó M. Emese doktori fokozattal bíró művészettörténész, aki elsősorban a kései középkorral foglalkozik. Oktatói tevékenysége mellett nagy hangsúlyt fektet a tudománykommunikációra, így ingyenes hírlevelet indított a gótika és a reneszánsz népszerűsítésére. Az ejha! révén hetente jelentkezik műelemzésekkel, amelyekben a közvetlen hang és az ismeretterjesztő szándék találkozik.